A Kormányzati Tájékoztatási Központ közleménye szerint az állam 30 ezer forint értékű élelmiszer-utalvánnyal támogatja a nyugdíjasokat, amelyeket ősszel, legkésőbb október 15-ig juttatnak el a jogosultakhoz. A rendeletet a kormány hivatalosan is kihirdette, a cél a vásárlóerő megőrzése és a nehezebb helyzetben lévő idősek célzott megsegítése – írta a Magyar Nemzet.
A hideg élelmiszerekre beváltható utalvány több címletből áll majd, és kizárólag meghatározott helyeken – például zöldségeseknél, henteseknél, őstermelőknél, pékségekben, piacokon – lesz felhasználható. Vendéglátóhelyeken ugyanakkor nem lehet majd elkölteni.
A támogatás nem csupán az öregségi nyugdíjasokat érinti, hanem azokat is, akik nyugdíjszerű ellátásban részesülnek. Ide tartoznak többek között az özvegyi nyugdíjban, árvaellátásban, rokkantsági vagy rehabilitációs ellátásban, valamint fogyatékossági támogatásban részesülők is.
Az utalványokat a Magyar Államkincstár bocsátja ki, a kézbesítést a Magyar Posta végzi. Amennyiben az utalvány kézbesítése nem sikerül, az érintettek a szokásos módon, a helyi postahivatalban vehetik azt át.
Jön a nyugdíjasoknak szóló 30 ezer forintos élelmiszer-utalvány – itt a rendelettervezet
A kormány elkészítette a harmincezer forint értékű élelmiszer-utalványról szóló rendelettervezetet, amelyet minden nyugdíjas megkap majd ősszel postai úton. Az utalvány papíralapon, több címletben lesz elérhető, és december 31-ig váltható be országosan – a boltoktól a piacokon át egészen az őstermelőkig. A támogatás célja, hogy enyhítse az idősek terheit, és fellépjen az indokolatlan áremelkedésekkel szemben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.