Sok lesz a régi arc a Házban

Közélet | Politika

A még nem végleges adatok birtokában is biztosan lehet állítani, hogy az újonnan megalakuló parlament egyúttal nagy részben az állandóságot képviseli majd. Nemcsak abból a szempontból, hogy ismét az MSZP– SZDSZ alakíthat kormányt, hanem azért is, mert a 386 képviselő közül a túlnyomó többség ismert arc lesz. Az első választási fordulóban csont nélkül egyéni mandátumot szerzett jelöltek közül mindössze négy új nevet fedezhetünk fel. Szirbik Imre az MSZP színeiben Szentest képviselheti majd, Buzás Péter, szintén MSZP-sként, Makó érdekeit tűzheti zászlajára az Országházban. Tukacs István ugyancsak a szocialisták soraiban Nyíregyháza képviselőjeként ülhet újoncként a parlamentben. A Fideszt Czomba Sándor erősítheti, ő Vásárosnamény képviselőjeként kapott mandátumot. A tegnapi második forduló sem okozott nagy meglepetéseket, az ismert „nagy nevek” közül sokan hozták a papírformát, saját erejükből vagy visszalépéseknek köszönhetően bent lesz a Házban Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője, Pető Iván, az SZDSZ ügyvivője, Lezsák Sándor, egykori MDF-es, ma Fidesz-képviselő. Kuriózum, hogy második alkalommal is sikerült bejutnia a Házba a két Botkának: Botka Lajosné és Botka László – anya és fia – az MSZP színeit képviselheti újabb négy éven át.
A második fordulóban megismert új nevek közül megemlíthetők, a fideszes Hirt Ferenc és Vígh László. Az MSZP sorait Bókay Endre, Gyula Ferencné, Perjési Klára és Veress József erősítheti újoncként.
Az már biztos viszont, hogy nem találhatjuk meg a képviselők között – akár azért, mert visszavonultak, akár, mert elbuktak a versenyben – például Csaba Lászlónét vagy Tölgyessy Pétert.

A Brexit a magyar gazdaságot sem kíméli

Eget rengető változásokra nem, de néhány fontos szabályváltozásra készülhetnek a magyarországi vállalatok.

Ipar, állam és egyetem hármasára épül a svéd egészségügy

Hampus Nilzén szerint az egészségügy gerince a svéd társadalomnak és alapja a jóléti ellátórendszernek.
Világgazdaság Piactér