Elhalasztotta az európai kupák döntőit az Európai Kézilabda Szövetség

Közélet | Sport

Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) elhalasztotta a nemzetközi kupák négyes döntőit, közük a női Bajnokok Ligája budapesti végjátékát is.

Az EHF közleménye szerint kevés az esély arra, hogy a koronavírus-járvány terjedése közben májusban újraindulhat a játék, a szövetség most azzal számol, hogy

legkorábban júniusban folytatódhatnak a nemzetközi kupaküzdelmek.

A módosításra vonatkozó forgatókönyv már két hete elkészült, most ezt hagyta jóvá az EHF végrehajtó bizottsága. Eszerint az eredeti helyszíneken, de

augusztusban és szeptemberben zárulnak a sorozatok.

A női BL négyes döntőt május 8-9. helyett szeptember 5-6-án rendezik meg a jelenlegi tervek szerint. A férfi BL négyes döntőjére május 30-31. helyett augusztus 22-23. között Kölnben, a férfi EHF Kupa kétnapos fináléjára pedig

május 23-24. helyett augusztus 29-30. között Berlinben kerül sor.

Az európai szövetség ugyanakkor hangsúlyozza, hogy jelenleg ez a verzió is elméleti, mivel a megvalósulása a járvány alakulásától, illetve kormányzati döntésektől függ.

Elhalasztotta az európai kupák döntőit az Európai Kézilabda Szövetség

Fotó: INA FASSBENDER / AFP

Horváth Gabriella, az EHF végrehajtó bizottságának magyar tagja az M1 aktuális csatornán elmondta: nagyon komplett, jól előkészített anyagot kaptak az operatív munka felelőseitől, akik nagyon sok oldalról megvizsgálták a lehetőségeket, és olyan javaslattal álltak elő, ami „talán megvalósítható”.

„Természetesen ez nem biztos, de ebben a rendkívüli helyzetben semmire nem lehet azt mondani, hogy biztos. Áprilisban várható a technikai bizottságok és végrehajtó bizottság következő ülése, akkor biztosan többet fogunk tudni a helyzetről, és újra megvitatjuk” – nyilatkozta.

A magyar szövetség főtitkára hozzátette, ez a rendhagyó szituáció folyamatos figyelmet és folyamatos döntéshozatalt igényel a részükről is.

Horváth rávilágított, hogy az EHF alternatív versenynaptára kapcsán is nagyon fontos döntés volt a tokiói nyári olimpia elhalasztása, hiszen a négyes döntők augusztusra, szeptemberre halasztása nem lett volna ideális, ha augusztus elején a legjobb játékosok még az olimpián szerepelnek, és csak utána térnek vissza a klubjaikhoz.

Hozzáfűzte, ez lehetőséget adott arra, hogy minden továbbjutás a pályán dőlhessen el, és így

nagyobb esély van rá, hogy minőségi játékot hozzanak a négyes döntők.

„Amennyiben ezek a tornák mégsem lesznek lejátszhatók, akkor teljes újratervezésre lesz szükség. Nem tudom, abban az esetben mikor fogunk újra a kézilabdáról beszélni” – vélekedett Horváth Gabriella.

Ön mit gondol erről? Mondja el véleményét!

A várakozásoknak megfelelően döntött a Moody's Magyarországról

Ezzel befejeződött Magyarország idei hitelminősítői felülvizsgálati sorozatának első szakasza.

Közel 250 milliárd forint ment el eddig a koronavírus elleni védekezésre

A pénzügyi akciócsoport azon dolgozik, hogy a vírus által előidézett helyzethez igazítsa a költségvetést – mondta a pénzügyminiszter.

Ideiglenes állami támogatások vállalatok számára

Ideiglenesen elérhető állami támogatási lehetőségekre vonatkozó keretszabályozást tett közzé az Európai Bizottság a koronavírus-járvány által okozott gazdasági változásokra reagálva.

A moratórium kihasználása mellett érvelnek az MNB szakértői

Az eredetihez képest nem növekszik a törlesztőrészlet, viszont a most elmaradt törlesztéseket a veszélyhelyzet elmúltával meg kell fizetniük az adósoknak.
Világgazdaság Piactér