Az aukciók sztárjának nyílt kiállítása
Hogy kerülhetett elő váratlanul a múzeum raktárából két érintetlen, Vaszary hagyatéki pecséttel ellátott, húsz-húsz feltekert olajfestményt tartalmazó vászontekercs?
A Magyar Nemzeti Galéria a tervek szerint a jövőben elköltözik a budai várból egy korszerű múzeumépületbe, ezért évekkel ezelőtt már megkezdtük ennek a hosszú költözési folyamatnak az előkészítési munkálatait. Hatalmas mennyiségű műtárgyat kell megmozgatnunk, több százezer alkotást kell átvizsgálunk, az összes kiállító- és raktárhelységet az utolsó szögig fel kell térképeznünk, és modern leltározási módszerekkel számba vennünk. Miközben ezt a munkát végeztük, 2016-ban az egyik raktárunkban bukkantunk rá a két vászontekercsre, amelyek a polcok mögött, egy falnak fordított kis szekrénykében bújtak meg.
Milyen érzés volt kinyitni és realizálni, hogy mi van a kezükben?
Igazi heurékaélmény. Nagy meglepetés és nagy öröm volt számunkra a felfedezés. El is kezdtük a kutatást, hogy miként kerülhettek ide, és valóban a Vaszary-hagyatékhoz tartoznak-e a talált művek. A festő özvegyének 1942-es halála után a teljes hagyaték közgyűjteménybe került, mégpedig a Szépművészeti Múzeumba. Innen 1957-ben, a Magyar Nemzeti Galéria alapításakor a magyar műtárgyanyagot átszállították a Kúria épületébe, majd 1975-ben a Várba, az átépített palotába. Akkoriban kezdték meg a Vaszary-hagyaték leltározását, de érthetetlen okból ez a két vászontekercs kimaradt, noha a hagyatéki listában szerepelt. A feltekert vásznak másik raktárba kerültek, más művészek hasonló, hengerelt alkotásaival együtt. A negyven előkerült műből huszonnégyet választottunk ki a kiállításra. Ezeket kiváló szakembereink gondosan restaurálták, és a könnyebb felismerés érdekében, egységes ezüst keretben láthatók a szerdán nyílt tárlaton.
A felfedezéskor egyértelmű volt, hogy ki a festő?
Igen, csak rá kellett nézni, és rögtön tudtuk, hogy Vaszary János festményeit találtuk meg, még ha nem is szignálta az összes képet. Nem tudni, hogy a mester miért tárolta feltekerve ezeket a vásznakat, lehet, hogy némelyiken dolgozni szeretett volna még – ezt már örök homály fedi, nem ismerünk erre vonatkozó dokumentumokat. De az biztos, hogy a műterméből így kerültek át a múzeumba.
Mostanában az aukciók kapcsán hallunk a legtöbbször Vaszaryról. Épp egy éve kelt el 130 millió forintért a San Remo című festménye a Virág Judit Galéria őszi árverésén. Miért őrülnek meg érte a gyűjtők?
Rendkívül tehetséges festő volt, hihetetlen szín- és kompozícióérzékkel, virtuóz rajztudással. Ezt mindig értékelik a gyűjtők. Bár az élet szépségét, örömét, szeretetét, szabadságát jelenítette meg, ez nem jelenti azt, hogy csak vidám témákkal foglalkozott volna. Elmélyült gondolkodó volt. Tanított a Képzőművészeti Főiskolán, a modern művészettel és a társadalmi kérdésekkel kapcsolatos elméleti írásait a korabeli napilapokban közölte. Sajátos festői nyelvet alakított ki, amellyel az élet vitalitását érzékeltette a képein. Festményei vonzzák az emberek tekintetét, azt érezhetik, hogy igazán szerethető, hiteles műalkotásokkal állnak szemben – talán ez a máig tartó népszerűségének a kulcsa.
Milyen témájúak az újonnan előkerült képek?
A megtalált festmények zöme tengerparti jelenetet ábrázol. Imádta az olasz tengerpartot, az utolsó tíz évében szinte minden nyarát ott töltötte. A jegyzetfüzetébe pontos vázlatokat készített, így szinte napra pontosan visszakövethető, mikor merre járt. Elbűvölte a mediterrán hangulat: a párás tengeri levegő, a dús növényzet, az életvidám emberek. De a tatai villa – ahol élt – enteriőrjei és pompás parkja is az újonnan megtalált képek szenzációs darabjai, valamint a Duna-korzó sorozatának egy monumentális kompozíciója.
A megtalált festmények mellé honnan érkezett a többi mű a kiállításra?
Korban és témában harmonizáló alkotásokat válogattam egyrészt a Nemzeti Galéria gyűjteményéből, illetve magángyűjteményekből. Olyan alkotásokat is meg tudtunk szerezni a kiállításra, amelyeket a 2007-es nagy életműtárlat katalógusában még lappangó műként említettünk, azóta viszont előkerültek. Az elmúlt években adományokból remek darabok érkeztek a gyűjteménybe, valamint a Magyar Nemzeti Bank egy külföldről hazakerült képet is megvásárolt, és múzeumi letétbe helyezett. Tehát valóban olyan festmények láthatók a kiállításon, amelyeket eddig sem a szakma, sem a közönség nem ismerhetett – így Vaszary művészete most tényleg az újdonság erejével képes hatni.
Miért virtuóz? Vaszary János (1867–1939) tanulmányai során színvonalas akadémiai képzésben vett részt itthon, Münchenben, majd Párizsban. A kiállításon is látható néhány korai, naturalista, pontosan részletező alkotása – pályája ezzel az akadémiai stílussal indult. Az első világháborúban hadifestőként „vázlatozott”, gyors rajzokat készített, közvetlen közelről megtapasztalva a háborút. Ezeket a műveket a korabeli lapok is közölték, illetve később a műtermében olajfestményeket készített a vázlatai alapján. A háború után néhány évig depresszív alkotói időszak jellemezte: fekete alapra festette érzelmekkel teli műveit, vastag ecsetvonásokkal, intenzív anyaghasználattal. A húszas évek második felétől ez a komorabb hangulat oldódni kezdett a műveiben. Minden újdonságra nyitottá vált, sokat utazott, szeretett városába, Párizsba is ismét ellátogatott. Ismerte a kortárs nemzetközi művészetet, de a távol-keleti grafikát, a kalligráfiát is nagyra értékelte. Az inspirációkat a maga nyelvére átformálva szabadon alkalmazta. Utolsó korszakában fehér alapra dolgozott, szinte az akvarellig hígított olajfestékkel, könnyed, gyors ecsetvonásokkal formálta kompozícióit. A színek fénye és erőssége dominánssá vált, paletta helyett üveglapra nyomta ki a tubusokból a festéket, hogy még élénkebb színeket keverhessen ki. Egyre kevesebb eszközzel, mindössze egy vonallal, folttal vagy éppen üresen hagyott, színes felületekkel dolgozott, igazi virtuóz mesterre jellemző módon. |
A Magyar Nemzeti Galéria Ismeretlen ismerős című kiállítása szeptember 14. és 2023. január 15. között látogatható.
