Manuel Campos Sánchez-Bordona, az Bíróságának (EUB) főtanácsnoka jogszerűnek ítélte az EU-pénzek jogállamisági feltételekhez kötéséről szóló rendeletet, mechanizmus elindításának feltételeit pedig tisztázottnak látja, ezért állásfoglalása szerint el kell utasítani a magyar és a lengyel kormány által az uniós költségvetés védelmét szolgáló feltételrendszer ellen (azaz a jogállamisági mechanizmusa ellen) indított keresetet. A főtanácsnok szerint 

a mechanizmus összhangban áll az Európai Unióról szóló szerződés 7. cikkével, és tiszteletben tartja a jogbiztonság elvét, amikor pénzügyi eszközökkel is védi az uniós költségvetési pénzek jogszerű felhasználását. 

Fotó: Shutterstock

Magyarország és Lengyelország márciusban támadta meg az EU Bíróságán a mechanizmusról szóló rendeletet, miután azt az Európai Tanács, az Európai Bizottság és az Európai Parlament is jóváhagyta. A feltételrendszer elvileg 2021. január 1-jével életbe is lépett, azonban a bizottság annak alkalmazását nem kezdte meg, azzal megvárja az EUB ítéletét. (Az Európai Parlament októberben azért perelte be a bizottságot, mert nem kezdte meg a rendelet alkalmazását, annak ellenére, hogy erre a bizottságnak meglenne minden jogalapja.)

Az EUB gyorsított eljárásban tárgyalja a lengyel és a magyar kormány perét, amiről várhatóan januárban születik végső döntés. Bár a főtanácsnok jogi szakvéleménye nem kötelezi a bíróságot, hogy annak megfelelő ítéletet hozzon, de többségében ez történik, ahogy a Stop Soros-törvénycsomag vagy Polt Péter és a Kúria uniós jogot sértő eljárása ügyében is látható volt.

Az Európai Bizottság ugyanakkor már tett lépéseket a jogállamisági mechanizmus elindítására: 

novemberben levelet küldött a magyar és a lengyel kormánynak, amelyben Budapestnek a korrupcióval kapcsolatban tett fel kérdéseket, míg Varsót a bírói függetlenségről és az uniós jog tiszteletben tartásáról faggatta.

Amennyiben az EU Bíróságának döntése januárban megszületik, abban az esetben a mechanizmust a bizottság minden bizonnyal még a 2022-es magyarországi választásokat megelőzően alkalmazni fogja.