A mai cseh adatok megerősítették, hogy Közép-Európa nagyobb részében is esett a kiskereskedelmi forgalom decemberben az omikron vírusvariáns és az előre hozott vásárlások miatt. A cseheknél inkább a járvány lehetett az ok, mivel havi szinten már novemberben is ugyanúgy egy százalékkal szűkült a forgalom, mint decemberben. Az éves összehasonlítású adat még jobban tükrözi a járványhullámok okozta ingadozást: novemberben még 13,2 százalékkal nőtt a forgalom, decemberben már csak 3,3 százalékkal. 

Fotó: MICHAL CIZEK / AFP

Pont az eltérő időben érkező, csúcsosodó és távozó járványhullámok és az eltérő kormányzati szigorítások miatt nehéz összehasonlítani a régió országainak kiskereskedelmét, és ugyanezért nehéz az idei trendeket is megjósolni, amelyek többek között azért is fontosak, mert a jelentős bolti kereslet rátesz Európa-szerte az energia drágulása és a kínálati fennakadások miatt amúgy is felszökő  inflációra, ami ellen a jegybankok kamatemelésekkel kénytelenek harcolni.

Táblázatunkból látszik, hogy éves értelemben kiemelkedő ütemben nő a lengyel kiskereskedelmi forgalom, annak ellenére, hogy náluk még a cseheknél is nagyobbat, 3 százalékot esett decemberben a forgalom, igaz, sokkal kisebbet, mint a szomszéd Németországban. Ugyanakkor az adatok értelmezéséhez azt is szükséges tudni, hogy a lengyel és a román forgalom a járvány érkezése után hatalmasat, körülbelül húsz százalékot esett – tehát van mit behozni –, miközben a cseh és a magyar forgalom csak mintegy feleennyit. A lengyel jegybank az elemzői várakozások szerint ma 50 bázisponttal, 2,75 százalékra emeli irányadó kamatát, Bukarestben pedig holnap negyed százalékpontos szigorítás következhet, 2,25 százalékra.

Fotó: VG