Kiegyensúlyozza-e az USA-t a sötét anyag?

Az egyik provokatívabb elmélet a Ricardo Hausmann és Federico Sturzenegger által bevezetett „sötét anyag” hipotézis, amely szerint a hagyományos folyó fizetési mérleg statisztika egyes láthatatlan amerikai eszközöket nem vesz figyelembe. Megközelítésük szerint a nettó nemzetközi befektetési pozíciók (NIIP) és a folyó fizetési mérleg össze kéne hogy zárjon, a különbséget magyarázza a sötét anyag. A szakmai vitába újszerű és fontos gondolatokat hoztak be, mégis, erős támogatottságuk mellett ugyanolyan erős kritikákat is kaptak. Miről is szól a provokatív elmélet?

A „sötét anyag” hipotézis egy pénzügyi szuperhatalom rejtett eszközeit írja le.

A „sötét anyag” fogalma egy fontos közgazdasági ellentmondás feloldásából született. Az Egyesült Államok évtizedek óta jelentős folyó fizetési mérleg hiányt halmoz fel, miközben a nettó nemzetközi befektetési pozíciója jóval kisebb hiányt mutat. Az ismert makroökonómia-tankönyvek szerint a tartós folyó fizetési mérleg hiányoknak a nettó nemzetközi befektetési pozíció romlásához kellene vezetniük, majd végül kiigazítást vagy sokkszerű alkalmazkodást kellene indukálniuk. A valóságban azonban az Egyesült Államokban elmaradt a kiigazítás.  

Ezek közé tartoznak többek között a szellemi termékek, a márkaértékesítés, a pénzügyi szolgáltatások, a biztosítás vagy a jogi szakértelem. Ebben a keretrendszerben az amerikai eszközök alulértékeltek a sztenderd fizetésimérleg-statisztikákban, és az ország valódi külső pozíciója erősebb a folyó fizetési mérleg statisztikában jelzettnél. 

A folyó fizetési mérleg hiányból jellemzően arra következtethetnénk, hogy az USA a világ több országától nagy összegben vesz fel hitelt, azaz finanszíroztatja saját gazdasági tevékenységét. Többet importál, mint exportál, ebből fakad a hiány. Tehát az USA nettó adós pozícióba kerül, eladósodik, és a hagyományos megközelítés szerint emiatt egyre nagyobb kamatot kellene fizetnie a külföldi finanszírozóinak. De a valóságban az USA nagyobb hozamokat realizál a külföldi befektetésein, így nagyobb jövedelemre tesz szert külföldi eszközein, mint amennyit kifizet a befektetőinek. 

Hogyan lehetséges ez? Az USA számos ismert hazai márkájú terméket ad el külföldre. Mindannyiunknak a fejében azonnal megjelennek márkanevek, ha amerikai mobiltelefon vagy elektromos autó kerül szóba. Azonban az USA a termékek mellett immateriális javakat, szolgáltatásokat, ötleteket, know-how-t is exportált. Gondolhatunk dollárlikviditáshoz kapcsolódó pénzügyi szolgáltatásokra, márkanevek használatára, franchise-ra. Ezeket sokszor nehéz pontosan valós értéken rögzíteni a statisztikákban, ezért a sötét anyag kategóriába tartoznak. 

Mi történik a gyakorlatban? Egy USA-vállalat külföldön ruház be, és magas hozamot ér el a know-how-jának, tudástőkéjének köszönhetően. Eközben egy külföldi vállalat az USA-ban fektet be, de alacsonyabb hozamot ér el, például USA-államkötvények vásárlásán keresztül. Hiába halmoz fel tartozást az USA, több jövedelemre tesz szert, mint amennyit fizet. A szerzőpáros állítása szerint ennek az oka, hogy „láthatatlan szolgáltatásokat” értékesít, amelyek azonban nagyon is valós jövedelmet generálnak.

Ezen a ponton a közgazdász olvasók azt mondhatják, hogy az ilyen szolgáltatások a folyó fizetési mérleg statisztikák részét képezik. Igazuk is van. A szerzőpáros állítása szerint azonban ezek sokszor alulértékeltek, rosszul vannak besorolva vagy láthatatlanok. Éppen a láthatatlanság miatt nevezték sötét anyagnak az elméletet.   

Donald Trump többször is elégedetlenségének adott hangot az Egyesült Államok kereskedelmi hiányával és így folyó fizetési mérleg hiányával kapcsolatban, különösen Kínával szemben. A versenyképesség helyreállítása érdekében vámemelések és a gyengébb dollár mellett foglalt állást. A fent leírt elméleti keretek azonban árnyalják Trump elnök nézeteit, miszerint a „hiány egyenlő gyengeséggel”.

Az amerikai nemzetközi egyensúlyhiányokról szóló vita – legyen szó akár sötét anyagról, fizetésimérleg-aritmetikáról vagy a bruttó tőkeáramlások elemzésének fontosságáról – rávilágít a globális gazdasági statisztikák értelmezésének összetettségére. Hausmann és Sturzenegger hipotézise az alulértékelt amerikai szellemi javakra és a dollárlikviditáshoz kapcsolódó szolgáltatásexportra rámutatva árnyalja a hagyományos hiányról szóló közgazdasági vélekedést. Ugyanakkor az elmélet az USA különleges gazdasági erejéből, tudástőkéjéből és a tartalékdeviza-kibocsátási képességéből fakad. A hiány minden más országban komoly kockázatokat rejt. 

Számos kritika érte a szerzőpárost, például Willem Buiter, az angol jegybank korábbi döntéshozója és a Citibank egykori főközgazdásza részéről. Buiter azzal érvel, hogy az USA által elért többlethozamok inkább a kockázatkompenzációt tükrözhetik, mint az alulbecsült vagy rosszul elszámolt szolgáltatásokat, immateriális javakat. Az USA azért ér el nagyobb hozamokat külföldön, mert kockázatosabb eszközökkel, például részvényekkel és külföldi közvetlen befektetésekkel rendelkezik, míg a külföldiek szívesebben tartanak amerikai államkötvényeket, ami alacsony hozamú, de biztonságosabb eszköz. Ezért a többlethozam nem a helytelen mérés következménye, mindössze egy eltérő pontot jelez a kockázat-hozam görbén. 

A sötét anyag tézise a kritikák mellett is fontos kérdésekre világít rá. 2025-ben kiemelt aktualitása van az elméletnek. Ahogy az Amerikai Egyesül Államok asszertív kereskedelempolitikai gyakorlaton keresztül igyekszik kiegyensúlyozni külkereskedelmi egyenlegét, az elmélet emlékeztet minket, hogy az egyensúlytalanság nem csak gyengeséget jelezhet. A tartós folyó fizetési hiány sok esetben a sérülékenységet jelzi, de lehet jele az immateriális javakban vagy egyes exportálható szolgáltatásokban mérhető versenyképességnek is.