BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újabb autópálya építésével próbálkoznak meg a románok

Azt ígéri a román közlekedési minisztérium, hogy néhány héten belül elindít egy autópálya-beruházást Craiova térségében. Ennek ellenére Magyarország továbbra is kenterbe veri Romániát autópályák terén: miközben idehaza már a 2000 kilométert közelíti a teljes gyorsforgalmi hossz, addig a két és félszer nagyobb keleti szomszédunknál éppen idén érte el az 1000 kilométert.

A román közlekedési minisztérium néhány héten belül kiírja a Craiova-Filiași autópálya szakasz megépítésére vonatkozó közbeszerzést – írja az Adverul.

Autópálya
Romániában meglehetősen nyögvenyelősen haladnak az autópálya-projektek (Fotó: Robert Ghement/EPA/MTI)

A minisztérium által kezdeményezett kormányhatározat szerint 16,5 milliárd lejbe kerül a Filiasi – Târgu Jiu gyorsforgalmi úttal folytatódó Craiova – Filiasi autópálya építése, a munkálatok 30 hónapig tartanak összesen 110 kilométeren.

A Craiova – Filiasi autópálya 51,4 kilométer, a gyorsforgalmi út pedig 58,6 kilométer hosszú lesz. 

A projekt finanszírozását európai forrásokból, a 2021-2027 Közlekedési Operatív Programból és az állami költségvetésből biztosítják.

Autópálya-építés: Magyarország kenterbe veri Romániát

Korábban írtunk róla, Magyarország kenterbe veri Romániát autópályák terén: miközben idehaza már a 2000 kilométert közelíti a teljes gyorsforgalmi hossz, addig a két és félszer nagyobb keleti szomszédunknál éppen idén érte el az 1000 kilométert. 

Mindez nem véletlen, Romániában meglehetősen nyögvenyelősen haladnak az autópálya-projektek, ennek legékesebb példája az észak-erdélyi autópálya története. Az A3-as építése, amely Bukarestet kötné össze Nagyváraddal és Nyugat-Európával, több mint 20 éve húzódik. A román állam még 2003-ban döntött arról, hogy megépíti a Borstól Brassóig vezető, 515 kilométeres autópályát. A pályaépítést nemzetbiztonsági okokra hivatkozva kivonta a közbeszerzési törvény hatálya alól, és versenytárgyalás nélkül bízta meg az amerikai Bechtel társaságot a feladat elvégzésével.

A szerződés felbontásáig, 2013-ig a Bechtel csak a Kolozsvár mellett elhaladó, 52 kilométeres szakaszt adta át, és további 60 kilométeren végezte el a munkálatok mintegy felét. A CNAIR ezt követően rövidebb szakaszokra osztotta a pályát, és ezekre keresett tervezőt és kivitelezőt, de ez a folyamat is számos kudarccal járt.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.