BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Már a héten a kormány elé kerülhet a mentőcsomag

Első olvasatban már ezen a héten a kormány elé kerülhetnek az otthonvédelmi akcióterv jogszabályi hátterét megteremtő törvény- és kormányrendelet-tervezetek – értesült az MTI. Gyuris Dániel, a Magyar Bankszövetség alelnöke elmondta: bízik abban, hogy a hét elején a bankok is megismerhetik a jogszabálytervezeteket.

Az alelnök megerősítette: a kormánnyal kötött megállapodás magában foglalja azt is, hogy az ingatlannak a Nemzeti Eszközkezelő Társaság (NET) részére történő értékesítésével a hitelszerződés végleg lezárul, a bankok az eszközkezelőtől befolyó vételáron túl nem támasztanak egyéb követelést. „Egyértelmű, hogy az ügyfél és a hitelintézet közös felajánlása után a bank követelése nem terjed túl a fedezetértékelésből származó követelésen” – mondta Gyuris.

Azok az ügyfelek, akik nem tudják tovább törleszteni hiteleiket az árfolyamgát igénybevételével sem, a banknál kezdeményezhetik lakásuk NET általi megvásárlását, s ha a pénzintézet is úgy ítéli meg, hogy szociális helyzetük nem teszi lehetővé a hitel további törlesztését, az ügyféllel közös kérelmet nyújthatnak be az eszközkezelőhöz. Az utóbbi szerepvállalásának a feltételeit pontosan meghatározzák majd.

Azokban az esetekben, amikor az állam nem vállal szerepet, az ügyfél és a bank állapodik meg a hitel lezárásának a feltételeiről – mondta Gyuris. A miniszterelnök május 30-án a bankokkal közösen jelentette be, hogy a kormány ötpontos otthonvédelmi akciótervben állapodott meg a Magyar Bankszövetséggel a lakáshitelesek megsegítésére. A megállapodás szerint árfolyamgátat vezetnek be, megszűnik az árverezési moratórium, létrejön a nemzeti eszközkezelő, visszaállítják a devizaalapú lakáshitelezést és bevezetik az otthonvédelmi kamattámogatást. VG

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.