BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fél évre felfüggesztették az iForex engedélyét

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) 20 millió forint bírság megfizetésére kötelezte az iForex Befektetési Szolgáltató Zrt.-t, és hat hónapra felfüggesztette az internetes devizakereskedelemmel foglalkozó társaság tevékenységi engedélyét.

A PSZÁF ez év januárjától végzett a társaságnál átfogó vizsgálatot, s ennek alapján megállapította: a cég az internetes devizakereskedelmi platformján keresztül nyújtott szolgáltatása során számos esetben megsértette a működésére irányadó jogszabályokat. Kiemelt ügyfélvédelmi szabályokat sértett azzal, hogy nem adott teljes körű tájékoztatást az ügyfeleinek a szolgáltatás jellemzőiről, annak kockázatairól, valamint a szolgáltatás végrehajtásában közreműködő további társaságok szerepéről.

Az indoklás szerint a társaság tevékenységi engedélyét azért függesztették fel, mert jelenleg nincsenek meg „a működés jogszabályok által elvárt szintű tárgyi és technikai feltételei”. Az engedélyfelfüggesztés hat hónapja alatt újabb ügyféllel nem köthet szerződést az iForex, a meglévőkkel szemben új kötelezettséget nem vállalhat, a szerződéseiből eredő fennálló kötelezettségeit viszont teljesítenie kell, az ügyfelek nyitott pozícióit tehát a felfüggesztés nem érinti.

A pénzmosás megelőzését szolgáló jogszabályok megsértését is megállapította a felügyelet, s kötelezte a társaságot, hogy ügyfeleit a jogszabályoknak megfelelően azonosítsa. VG

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.