Mozgóátlagokkal harcol a forint
Mindenesetre az első negyedéves eredményt jelentősen rombolja az orosz-ukrán konfliktus. Mi úgy véljük, hogy a rubel gyengülése egyrészt tudott volt, így mi kalkuláltunk egy jelentős árbevétel csökkenéssel, még ha nem is annyival, mint Bogsch úr (konzervatív), másrészt a rubel technikai képe alapján (dupla csúcs) innen akár jelentősebb visszaerősödés is jöhet annak ellenére, hogy az orosz gazdasági növekedés idén jelentős lassulást mutathat.
Tegnap a vezető nemzetközi indexek gyakorlatilag megtartották a tegnapelőtti emelkedést (vagy annak nagy részét), azaz jól viselkedtek. Ez pedig további emelkedést sugall. A tegnapi csökkenés után a magyar piac is megnyugodhat ma, így a nap végére akár egy kis emelkedés is beleférhet a BUX-záróárba.
USA:
- Nem voltak nagy mozgások tegnap a tengerentúlon, zárásig egy szűk tartományban mozogtak az indexek (Dow -0,22%, Nasdaq 0,14%, S&P500 0%).
- Tegnap ADP foglalkoztatottsági adat érkezett a tengerentúlról, amely a vártnál gyengébb lett. Az elemzők 155 ezer fős bővülésre számítottak, miközben a februári tényadat 139 ezer lett. Nem volt igazán komoly piaci reakció az adatra.
- Az ISM szolgáltatóipari index februári értéke 54 pontról 51,6 pontra csökkent, miközben a várakozás 53,5 pont volt. A mutató közel négyéves mélypontra süllyedt.
- A februári Fed Bézs Könyv mérsékelt ütemű gazdasági növekedésről ír, kivéve a szélsőséges időjárástól sújtott területeket. Leginkább New York és Philadelphia államokban volt tapasztalható a visszaesés, de ez nem volt jelentős. A kiskereskedelmi forgalom és az autóeladások gyengülése is az időjárás számlájára írható. Az eszközvásárlási program kivezetésével kapcsolatban nem jelent meg új információ.
- Carl Icahn tegnap a CNBC-nek azt nyilatkozta, hogy az eBay az egyik legrosszabbul vezetett cég, amint valaha látott. A befektető még korábban jelentette be, hogy részesedést vásárolt a társaságban, és amellett érvel, hogy a cég válassza le a PayPal üzletágat. Carl Icahn bejelentése után száguldani kezdett az árfolyam, és az előző hónapban több mint 12%-ot emelkedett.
- Richard Fischer, a dallasi Fed elnöke azt mondta, hogy a túl sokáig fenntartott eszközvásárlások miatt már látható jelei vannak az eszközár-buboréknak.
- Ma a szokásos heti friss segélykérelmeket publikálják a tengerentúlon.
Európa:
- Összesen 15 milliárd eurónyi segítséget ígértek különböző európai uniós szervezetek Ukrajnának, amit akkor kaphatnak meg, ha sikerül az IMF-fel megállapodniuk. Ezzel az ígérettel már megoldottnak tekinthető Ukrajna finanszírozása.
- Eséssel zártak tegnap a nyugat-európai börzék (FTSE100 -0,7%, DAX -0,5%, CAC40 -0,1%).
- Az euró zóna kiskereskedelmi forgalma 1,6%-kal bővült januárban a várt 0,8% helyett. A negyedik negyedéves GDP 0,5%-kal nőtt éves alapon, ami megfelelt a várakozásoknak.
- Ma 13:45-kor tart kamatdöntő ülést az EKB, a piac nem számít új bejelentésre. 13 órakor a Bank of England is kamatdöntő ülést tart.
Olaj, arany:
- A WTI ma reggel 101,3 dollárig süllyedt, mivel a befektetők érzékelték, hogy nem várható Oroszországgal szemben semmilyen szankció, hiszen túl nagy szereplő az olajpiacon, és Európa nem tudja helyettesíteni az orosz szállításokat.
- Az arany 1.332 dollárra süllyedt az elmúlt napok emelkedését követően, mivel a szereplők kiárazzák a jelentősebb katonai konfliktus lehetőségét Ukrajna és Oroszország között. Az amerikai gazdaság növekedése és a kínai fizikai kereslet, amire most a leginkább koncentrál a piac.
Devizák:
- A forint árfolyama a 20 és a 30 napos mozgóátlag közé szorult be. A 20 napos mozgóátlagot a reggeli órákban sikeresen törte át az EUR/HUF kurzusa, azonban a 30 napossal tegnap még nem boldogult, de ma reggel sikerült áttörnie ezt az ellenállást, így megnyílt a tér a forint további erősödése előtt. Ma reggel 309-es árfolyam környékén kereskednek az EUR/HUF devizapárral, szemben a tegnap reggeli 310 fölötti értékkel.
- Az EUR/USD árfolyam lassú ütemben csúszik lefelé a 20 napos mozgóátlag irányába. Tegnap 1,3743-ról 1,3733-re csökkent. Az árfolyamban a bézs könyv megjelenése sem okozott érdemi változást. Az árfolyam szempontjából ma kiemelt jelentősége lesz az EKB kamatdöntő ülésének és az azt követő sajtótájékoztatónak.
Távol-Kelet:
- A Nikkei 1,6%-ot, a Hang Seng 0,5%-ot, a Shanghai index pedig 0,4%-ot emelkedett.
- A Kínai Népi Kongresszus mai ülésén további részleteket tudhattunk meg a gazdaságfejlesztési irányokról, amiben kiemelt szerepet kap a távközlés, így a 4G mobilhálózat fejlesztése, szélessávú adatkapcsolat biztosítása a vidéki lakosoknak, illetve az elektronikus kereskedelem fejlesztése. A shanghai szabadkereskedelmi övezet területét kiterjesztik, ezzel párhuzamosan viszont csökkentik az acél, a cement és a síküveg gyártását, ezzel a lépéssel a környezet szennyezést igyekeznek csökkenteni.
- Januárban a várt 0,4% helyett 1,2%-kal bővült a kiskereskedelmi forgalom hó/hó alapon Ausztráliában.
Határidős piacok:
- Mind az amerikai, mind az európai határidős indexek a pozitív tartományban voltak ma reggel.
Vállalati hírek:
- Holnap hajnalban teszi közzé 2013. IV. negyedéves eredményét az OTP.
- Az ANY Biztonsági Nyomda 55 forint részvényenkénti osztalék kifizetését javasolja a közgyűlésnek. Ez magasabb, mint az általunk várt 50 forint. A napokban közzétett jó eredmény lehetővé teszi az osztalék emelését, ami pozitív lökést adhat a részvényárnak.
- A Magyar Telekom montenegrói leányvállalatának, a Crnogorski Telekom-nak 17,1 millió euróval szállítják le a jegyzett tőkéjét. A Magyar Telekom hozzávetőleg 13,1 millió eurónyi kifizetésre lesz jogosult, ami egyfajta osztaléknak fogható fel.
- Újrasúlyozzák a CECE indexet. A Richter free float faktora a korábbi 0,5-ről 0,6-ra nő, míg az Appeninné 0,6-ról 0,4-re csökken. Az indexbe bekerül az FHB és a PannErgy is. Az újrasúlyozás március 21-én záráskor történik majd.
- A tegnapi negyedik negyedéves eredményt követően a Citi eltávolította az Adidas-t az úgynevezett Focus listájáról, miután a korábbi vételről semlegesre módosította az Adidas részvények besorolását.
- A BMW 25 várossal bővítené autó megosztási (car-sharing) egységét. 10 új városban honosítanák meg a szolgáltatást Amerikában, és 10-15 európai városban is gondolkodnak. A szolgáltatás lényege, hogy az előre regisztrált ügyfelek az autókat autókölcsönző jelleggel használhatják, azonban nem szükséges azokat egy telephelyre visszavinni, hanem bárhol leparkolható, ahonnan a következő ügyfél tovább használhatja azt. A hír kapcsán árfolyamhatásra nem számítunk.
- A Deutsche Bank szeretné értékesítené a maláj brókercégben, a K&N Kenanga Holdingsban meglévő részesedését, ami a harmadik legnagyobb forgalmú brókercég Malajziában. A vállalatban 13,8%-os részesedéssel rendelkezik, melynek értéke 18 millió dollár körül van, így az értékesítés kimenetelétől függetlenül érdemi árfolyamhatásra nem számítunk.
- A Fiat vezérigazgatója bejelentette, hogy a Maserati SUV modellje a jövő évben, míg az első feltölthető hibrid motor 2016-ban jelenhet meg. Ez egy olyan hibrid autó, ami már áramról is tölthető lesz, így rövid távon, például városon belül akár kizárólag elektromos módban is használható lesz majd.
- A politikai ellenállás miatt a Fiat mégsem kér állami támogatást a kanadai kormánytól. Korábban a Fiat 700 millió kanadai dollárnyi támogatást szerezett volna elérni, ugyanakkor az alap mérete ennél kisebb, mindössze 500 millió dollár, amin egyébként is több szereplőnek kellett volna osztoznia. Ettől függetlenül a hírt negatívan ítéljük meg.
- A Telefonica hamarosan megvásárolhatja a spanyol Prisa médiatársaság 56%-os tulajdonrészét 800 millió euróért. A Telefonica már csak a tranzakció jóváhagyására vár. A Prisa fizetős televízió csatornákat kínál, így a tévé előfizetéseket tudja további szolgáltatásokkal kiegészíteni a Telefonica. Egyébként pont a napokban jelentett be a társaság újabb előfizetéses TV csomagokat.


