A pénteki nagy veszteségek után hétfőn is indexcsökkenéssel indult a kereskedés az amerikai értékpapírpiacokon. 

  • A DJIA-30 index 1,46 százalékos,
  • az S&P-500 index 1,70 százalékos,
  • a Nasdaq Composite index 2,16 százalékos csökkenéssel kezdte a hétfői kereskedést.

Az elmúlt hetet az S&P és Nasdaq indexek a legnagyobb heti veszteséggel zárták a pandémia 2020 márciusi kezdete óta. A DJIA index öt százalékkal, az S&P index hat százalékkal, a Nasdaq pedig hét százalékkal gyengült. A hétfői tőzsdei nyitás előtt a DJIA 5,7 százalékkal, az S&P index 7,7 százalékkal, a Nasdaq Composite 12,0 százalékkal állt az év eleji értéke alatt.

Fotó: Shutterstock

 A befektetői hangulat romlásáért az ukrajnai politikai feszültség fokozódását tették felelőssé piaci elemzők. Az amerikai tőzsdék nyitásakor az európai árfolyamindexek 2,5 százalékot meghaladó veszteségben jártak. 

Kivárásra rendezkedtek be a piacok a Fed szerdán végződő kétnapos kamatdöntő ülése eredményére várva is. A Fed korábban adott jelzései alapján márciusban kezdené meg a dollár-alapkamat megemelését is inflációellenes monetáris szigorítása keretében.

A befektetők emellett elsősorban negyedik negyedévi vállalati eredményekre figyelnek, mégpedig a múlt héten megjelent csalódást keltő beszámolók függvényében meglehetősen visszafogott várakozásokkal. A héten a nagyobbak közül az IBM, a Microsoft, a Tesla és az Apple teszi közzé negyedéves eredményét.

Az olajár csökkenőben van, de ez a csökkenés is a nemrégiben elért hétéves csúcshoz képest értendő. Az olajpiacokat is az ukrajnai helyzetről szóló jelentések késztették árcsökkenésre.

Az amerikai piacok nyitásakor a WTI nyersolaj ára 1,61 százalékkal állt alacsonyabban a nemzetközi kereskedelemben hordónként 83,77 dolláron, a Brent ára pedig 1,40 százalékkal csökkent 86,66 dollárra. 

Az arany ára 1840 dollárnál, három havi csúcsnál jár. Az amerikai piacok nyitásakor a spot ár 0,30 százalékkal állt magasabban 1838,80 dolláron unciánként. Az eurót 0,40 százalékkal jegyzik gyengébben 1,1298 dolláron.