Hat forinttal megtoldotta a Magyar Telekom részvényeire vonatkozó 12 havi árfolyamvárakozását kedden a Santander Polska, amely így már 442 forintra taksálja a hazai távközlési cég papírjainak értékét.

A frissített árfolyamcél valamivel több, mint hét százalékos felértékelődési lehetőséggel kecsegtet, a mai részvényvisszavásárlási aukción elfogadott legmagasabb árhoz képest pedig 1,8 százalékos prémiumot jelent. A lengyel bankház ezzel együtt azonban továbbra is eladást javasol.

Budapest 2020.09.18.Magyar Telekom (Allee) üzletfoto: Kallus György/Világgazdaság
Fotó: Kallus György / VG

A magyar vállalatot követő brókercégek közül változatlanul a Santander Polska a legpesszimistább, a Refinitiv elemzői konszenzusa alapján viszont lényegesen derűsebbek a társaság tőzsdei kilátásai.

A hét elemző becslésén alapuló átlagos célár 515 forint, ami 25 százalékos ralit vetíthet előre. A Santander Polska eladási jelzése mellett egy tartás és öt vételi ajánlás szerepel.