BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Nincs megállás a Glosternél: újabb céggel erősít a tőzsdei informatikai társaság

A Gloster Cloud összebútorozik a Systemfarmerrel, és ezzel a Microsoft legnagyobb hazai tulajdonú felhőszolgáltató partnercége jön létre. Szekers Viktor, a Gloster csoport elnökének célja a piaci élére törni, majd jöhet a régió meghódítása is. A tranzakció részvénycserével valósul meg, ennek részleteire azonban még várni kell.

A BÉT-en jegyzett Gloster Infokommunikációs Nyrt. leánya, a Gloster Cloud Zrt. és a Systemfarmer Zrt. tulajdonosai a társaságok egyesüléséről írtak alá szerződést. 

Szekeres Viktor, a Gloster igazgatóság elnöke, valamint Téglás András és Földesi László, a Systemfarmer igazgatóságának tagjai. Fotó: Gloster 

Szekeres Viktor, a Gloster csoport elnöke a Világgazdaságnak azt mondta: 

A tranzakcióval az a célunk, hogy a piacvezető Microsoft felhőszolgáltató partnercégét építsük fel, és a mai bejelentéssel nagyot léptünk előre ebben. Büszkék vagyunk rá, hogy alig három héttel a tőzsdei kategóriaváltás után egy újabb izgalmas, nagy növekedést tartogató sztorival állhatunk ki a befektetők elé.

A Systemfarmer közel 25 főt foglalkoztat, a Microsoft felhőalapú informatikai szolgáltatásait nyújtja vállalati ügyfelei digitális átalakulásának támogatására olyan megoldások implementálásával, mint a Microsoft 365, Microsoft Azure, Dynamics 365, Power Platform vagy a Copilot. Ezenkívül szoftverfejlesztési és projektmenedzsment szolgáltatásokra, IT-auditra, IT-üzemeltetésre és tanácsadásra és IT-biztonsági megoldásokra is specializálódtak. A következő években a csapatot és a kompetenciákat a mesterséges intelligencia és az IT-biztonság területén is bővítik.

A Systemfarmer több mint 400 szervezet digitális átalakulásában nyújtott már segítséget, és számos elismerést kapott a Microsofttól, többek között többszörös Gold és négyszeres Silver Partner minősítést, valamint a Microsoft Partner of The Year címet, valamint négy alkalommal a Fastest Growing Cloud Company díjat is elnyerte. Néhány ismertebb ügyfele a Net Média Zrt., a Szallas.hu, az amerikai Transcend Software Inc., a világ vezető tervező automatizációs szoftverének gyártója és a nemzetközi munkaközvetítő WHC csoport.

A társaság közleménye szerint a tranzakció két lépésben történik: a szerződés zárása után először részvénycserére kerül sor, ezt követően a társaságok 2025. január 1-jétől Gloster Cloud Zrt. néven egyesülnek, és továbbra is a Gloster csoport Cloud üzletágát adják menedzsmentszinten is kiegészülve a Systemfarmer jelenlegi vezetőivel, Földesi Lászlóval és Téglás Andrással. 

Az idei év hátralévő részét a felek az egyesülés alapos előkészítésére fordítják, céljuk, hogy a megújuló – immáron csaknem 40 fős – szervezet magasabb színvonalon, gyorsabban és rugalmasabban tudja kiszolgálni a két cég ügyfeleit. A tranzakciót nagymértékben segíti, hogy a két társaság tevékenységében jelentős átfedés van. A Systemfarmer pénzügyi eredményeit először a 2024-es konszolidált beszámolójában fogja szerepeltetni a Gloster.

Kategóriaváltás után ígéretesen menetel a Gloster

Néhány év alatt kis hardverkereskedő cégből nagy nemzetközi informatikai szolgáltatóvá vált.

Jelen bejelentés a Gloster tizenegyedik tranzakciója, egyben a 2022. november 7-én frissített stratégia része, amelyben nem titkolt elem, hogy a társaság az organikus növekedését felhős és szoftverfejlesztő társaságok integrációjával kívánja gyorsítani. A lépés összhangban van a 2023. november 27-én közzétett évi 200 milliós vállalatfejlesztési programmal is. Ennek keretében a Gloster idén januártól egységes belföldi értékesítési csapattá vonta össze a rendszerintegrációs és a cloud üzletág értékesítési csapatait, akik immáron mindkét üzletág kínálatát piacra viszik. 

A menedzsment a fenti intézkedés és a Systemfarmer egyesülés hatására 2024-ben a cloud üzletág pénzügyi eredményeiben a vártnál nagyobb növekedésre számít. Ezt támasztja alá a Statista piackutató cég kutatása is, amely 2028-ig közel 50 százalékos növekedést vár a nyilvános felhőpiacon, és mintegy 160 százalékos bővüléssel kalkulál a mesterségesintelligencia-piacon 2030-ig.

Bejött a Sony-üzlet a Glosternek, özönlenek a megrendelések

Magas nyitott rendelésállománnyal kezdi a társaság 2024-et.

Földesi László a tranzakció aláírásakor hangsúlyozta: 

Bár régóta ugyanazon a területen versenyzünk, mégis másban erősek csapataink, így remekül egészítjük ki egymást. Az egyesüléssel sokkal organizáltabban tudunk dolgozni egy nagyobb és professzionális szakmai csapattal.

Szekeres Viktor, a Gloster elnöke szerint a Gloster Cloud és a Systemfarmer egyesülésével Magyarország legnagyobb hazai tulajdonú Microsoft felhőszolgáltató partnercége jön létre.

Célunk, hogy egyesített erővel piacvezetők legyünk.

A Szekeres Viktorral korábban készült podcastet itt hallgathatja meg: 

 

Podcastok

Továbbiak
Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.