Kilőtt az Intel részvénye a felvásárlási hírekre, de nem árt az óvatosság
Újabb lökést kapott az Intel potenciális felosztására irányuló törekvés, ennek hatására pedig 16 százalékot ralizott a szebb napokat is megélt csipgyártó árfolyama, mely az idén már egy 35 százalékos futamot tudhat a háta mögött. A boldogsághoz azonban ez még mindig nagyon kevés, a papír ugyanis az elmúlt egy évet tekintve még így is 38 százalékos gödörben jár.

Kilőtt az Intel részvénye, de indokolt az óvatosság
Az Intel részvényei az elmúlt hetekben a vállalat lehetséges felosztásáról szóló hírek miatt keltették fel a befektetők érdeklődését, a papírok ezért a múlt hét végével bezárólag már 18 százalékos erősödést tudhattak magukénak január eleje óta.
Arról ugyanis már korábban is láttak napvilágot hírek, hogy
- a Broadcom felvásárolná az Intel csiptervező és marketingüzletágát,
- a tajvani TSMC pedig a szebb napokat is megélt vállalat amerikai gyártósorait venné meg és üzemeltetné a jövőben.
A friss lendület most a Silver Lake Management háza tájáról érkezett, melyről a Bloomberg forrásai szerint az a hír járja, hogy többségi tulajdont szerezne az Intel programozhatócsip-üzletágában, az Alterában, az erről szóló egyeztetések pedig – a Broadcom és a TSMC tárgyalásaival szemben – már kifejezetten előrehaladtak. Azt ugyan nem lehet tudni, hogy pontosan mekkora részesedésre és milyen áron tenne szert a Silver Lake, a befektetőknek már a szándék és annak komolysága is elégnek bizonyult a részvényvásárláshoz.
Az Intel árfolyamának keddi, 16 százalékos ralija 2020 márciusa óta a legnagyobb napon belüli felértékelődés a cég kurzusában, a papírt régebb óta tartók számára viszont még mindig nagyon kevés az örömhöz, a vállalat ugyanis az elmúlt öt évben értékének több mint felét elvesztette.
Az Intel, melyet egykor a csipipar egyértelműen legnagyobb szereplőjeként tartottak számon, az elmúlt években minden kétséget kizáróan lemaradt versenytársai, elsősorban az Nvidia mögött, főként a mesterséges intelligencia futtatásához szükséges csipek terén tűnik képtelennek hátránya behozására. A vállalat igazgatótanácsa a helyzet javítása érdekében először visszahozta régi vezérét, Pat Gelsingert a cég élére, majd miután túl lassúnak ítélték működését, tavaly év végén lemondatták posztjáról, helyére pedig azóta sem találtak senkit, minden igyekezetük ellenére sem.
A friss részvényrali így jó eséllyel tényleg csak a felvásárlási reményeknek szól, a terveket azonban érdemes óvatosan kezelni: a Fehér Ház tájékoztatása szerint ugyanis nehezen képzelhető el, hogy Trump támogatná, hogy egy tajvani cég üzemeltesse az Intel amerikai gyárait, így a TSMC tervei nem csak a tárgyalóasztalnál, de akár még azon kívül is meghiúsulhatnak.