Növekvő nyitott rendelésállományt jelentett a Gloster
Szerdán piacnyitás előtt tette közzé a Gloster az idei első negyedévi Nyitott Rendelés Riportját, melyből kiderül, hogy az év első három hónapját 3 939 millió forintos nyitott rendelésállománnyal zárták, ami 13 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. Az árfolyam szerény pluszba lendült a hírre, s 770 forintról 776 forintra emelkedett.

Visszaesett a volumen a szoftverfejlesztésben
Annak ellenére is nőtt a nyitott rendelésállomány, hogy a rendszerintegrációs üzletágat tavaly decemberben értékesítették. De a fennmaradó tevékenységek továbbra is erőteljes növekedést mutatnak és megerősítik a vállalat piaci pozícióját.
A felhő üzletág számára az első üzleti negyedév rendkívül aktív időszak volt: számos belső integrációs projektet sikeresen lezártak, míg több kezdeményezés esetében megkezdődött a következő fejlesztési fázisok kivitelezése. Ugyanakkor a nemzetközi szoftverfejlesztési üzletág területén egyes meglévő megrendelések esetében átmeneti volumen visszaesést tapasztaltak, azonban a kialakult helyzetet fejlődési irányként kezelik: aktívan dolgoznak új üzleti lehetőségek azonosításán, illetve a meglévő piaci jelenlétük bővítésén. Ennek részeként több ígéretes tárgyalás is előrehaladott fázisban van.
Felülvizsgálja a célárat az Erste
Két nappal korábban tette közzé közgyűlési előterjesztéseit a Gloster. Ennek kapcsán Nagy András, az Erste elemzője úgy vélekedett:
a tavalyi 407 millió forintos adózott eredmény csekély, 8 százalékos éves növekedést jelent, és számottevően elmarad a 782 milliós előrejelzésünktől.
Hozzátette: a február első felében előzetesen közzétett, 850–1100 millió forintos EBITDA-sáv is 35–50 százalékos elmaradást jelent korábbi előrejelzésükhöz képest. Ami azt mutatja, hogy a vártnál alacsonyabb növekedési pályán van a Gloster csoport, Ezért az Erste mind a 12 havi célárat, mind pedig az intézményi befektetői ajánlást felülvizsgálat alá veszik.


