BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Aki ide tette a pénzét, nagyot tarolt a nyáron - a 40 százalék feletti hozam sem lehetetlen két hónap alatt

Az ethereum viszi a prímet egyelőre a tőkepiaci nyárban, de a bitcoin is jobb hozamot generált az elmúlt két hónapban, mint a legismertebb tőkepiaci eszközök. Az arany nagyon lemaradt, a BUX és az S&P nem panaszkodhat, de a két legnagyobb kriptodevizát egyszerűen nem lehet beérni a nyáron.

Kifejezetten erős hozamokat lehetett zsebre tenni az idén nyáron még akkor is, ha az ember csak a leginkább mainstream, könnyen és olcsón hozzáférhető eszközökből vásárolt is be június elején. A kockázatosabb eszközök, főként a kriptodevizák magasabb profitot csináltak az elmúlt két hónapban, mint a leginkább konzervatívak, de izgalmakból egyik eszköz piacán sem volt hiány.

Money,Interest,Rate,Increase,Concept,,Percentage,Commission,Credit.,Grow,Up, kripto,
A kriptopiacnak történelmi nyara van egyelőre / Fotó: Shutterstock

Szárnyalnak a kriptodevizák a nyáron

A nyár eddigi legjobb vétele a 9 százalékos hozamot generáló bitcoin mellett az egészen hihetetlen, 42 százalékos profitot elérő ethereum volt. A nyár érdekessége, hogy a befektetők a vámháborús fenyegetés és nyomás ellenére is úgy veszik a kockázati eszközöket, mintha nem lenne holnap – igaz, a kriptoeszközök térnyerését nem lehet csak a spekulációra fogni. 

A szektor ugyanis váratlanul jelentős kormányzati támogatásra tett szert Amerikában az elmúlt hetekben, 

ez pedig egyértelműen növelte a befektetők kriptopiaccal szembeni nyitottságát. 

 

Amerikában ugyanis az elmúlt hetekben elfogadtak egy olyan törvénycsomagot, amely szövetségi vagy adott esetben állami szinten biztosítja majd a dollárhoz kötött stablecoinok piacának felügyeletét. A törvénycsomag elfogadása hatalmas lépés a kriptopiac egy olyan szegletének szabályozása felé, mely

  • egyrészt nem spekulatív, mint a bitcoin, mivel a stablecoinok értéke egy adott devizához kötötten változik, a mögöttes termék értékétől nem tér el, így árfolyamkockázatot sem generál, 
  • másrészt pedig hatalmas, jelenleg 265 milliárd dolláros piaci kapitalizációval rendelkezik, öt éven belül viszont már 3,7 ezermilliárd dollárt fed majd le a Citigroup elemzői szerint.

A törvénycsomag elfogadása egyértelműen része Donald Trump választásai ígéreteinek, melyekben a republikánus politikus a kriptopiac támogató szabályozásának megteremtését és a szektor felemelkedésének elősegítését ígérte. Az árfolyamok alakulását látva pedig minden bizonnyal öles léptekkel haladunk ezen célok megvalósítása felé – főleg, ha bejön a piac spekulációja, és a Fed tényleg háromszor csökkenti az amerikai kamatokat az idén.

 

A részvénybefektetők sem jártak rosszul az elmúlt két hónapban

A két nagy kriptodevizával szemben, melyek júniusban még főként csak oldalaztak, 

  • egyrészt kivárva az amerikai kriptotörvény elfogadását, 
  • másrészt rámutatva, hogy a nyár elején még igenis voltak kételyek a befektetőkben a vámháború konkrét lefolyásának pontos menetét tekintve, 

így a kockázati kitettségnövelés is csak kisebb mértékben történt meg, mint júliusban, a részvénypiacok gyakorlatilag rendületlenül emelkedtek mind a tengerentúlon, mind hazánkban. A BUX index 5 százalékot emelkedett ez idáig a nyáron, az amerikai piac átfogó mutatója, az S&P 500 viszont 6,5 százalékkal értékelődött fel ugyanezen időtávon. 

Érdemes ugyanakkor kiemelni, hogy 

ha az év elejétől nézzük a csörtét, akkor a BUX mellett 26 százalékos pluszt látunk, 

míg amerikai társa mellett mindössze 8 százalékos emelkedést – ez elsősorban az amerikai gazdasággal kapcsolatos vámháborús bizonytalanságnak tudható be, mely félelmek a friss munkaerőpiaci adatok alapján egyre inkább tekinthetők megalapozottnak.

 

Az arany viszont nem nyert nagyot a nyáron

Ami talán meglepő lehet, hogy az arany, mellyel az idei év elejétől véve már 27 százalékos profiton ülnek a befektetői, ezzel éppen csak, hogy megelőzve a BUX indexet, a nyáron nem örülhettek gyakorlatilag semmilyen hozamnak – a sárga nemesfém árfolyama ugyanis szinte ugyanott jár jelenleg, mint ahol a júniust kezdte. 

Az aranynak a nyáron is megvoltak a pillanatai, a szinte példátlanul nagy mértékben lefelé korrigált amerikai munkaerőpiaci adat után például 3 százalékot ugrott az árfolyam a napokban, de látszik, hogy a globális gazdasági bizonytalanság, ami a tavasszal szinte napról napra újabb történelmi csúcsra tolta az árfolyamot, immáron elült, és a vámháborús bejelentéseknek már messze nincs akkora hatása az árfolyamokra, mint korábban.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.