Utoljára 2019-ben volt lehetőség arra, hogy a szakértők, újságírók és a mobilos újdonságok iránt érdeklődők személyesen is találkozhassanak az iparág legnagyobb eseményén, a Mobile World Congress-en. 

Idén ismét megnyitotta kapuit a barcelonai rendezvény a közönség előtt, igaz hibrid formában és még messze nem annyi látogatót beengedve, mint a COVID-járvány előtti időkben.

A február 28. és március 3. közötti kiállításon számos gyártó rengeteg új mobiltelefont mutatott be, és az előadások, illetve az újdonságok alapján is megfigyelhető néhány fontos trend. Az egyik természetesen az, hogy az 5G már egyértelműen megérkezett és nagyon gyorsan csökken a belépési küszöb a felhasználók számára, vagyis egyre olcsóbban kaphatók olyan készülékek, amelyek már kompatibilisek a legújabb generációs mobiltechnológiával. Egy másik fontos megállapítás, hogy a fotózási képességek továbbra is kulcsfontosságúak, legalábbis erre lehet következtetni a fejlesztési irányokból, illetve abból, hogy mire helyezik a hangsúlyt a gyártók a bejelentések során.

Fotó: David Ramos / Getty Images

Az idei MWC-n mutatkoztak be a Huawei-ből kivált és azóta saját identitását gőzerővel és meglehetősen sikeresen építő HONOR márka új prémium modelljei,

a Magic4 és Magic4 Pro okosmobilok. Az új készülékek a legújabb Qualcomm Sanpdragon 8 Gen 1 5G mobilplatformmal, Qualcomm 7. generációs AI Engine-nel és Cortex-X2 CPU architektúrával gyors feldolgozási sebességet nyújtanak nagyfokú hatékonyság mellett. Az előző generációhoz képest az új modellekben sikerült 20 százalékkal növelni a CPU, 30 százalékkal a GPU teljesítményt, míg a mesterséges intelligencia feldolgozás teljesítménye 300 százalékkal bővült. Az okostelefonok 8 GB RAM-mal és 256 GB tárhellyel érkeznek.

A HONOR Magic4 Pro 6,81 hüvelykes LTPO quad-curved kijelzőt és ultravékony kávát kapott, a telefon képernyője akár 1,07 milliárd színt is megjeleníthet. Az új generációs LTPO kijelzővel és a HONOR MotionSync technológiával a HONOR Magic4 széria 1 Hz és 120 Hz között állítja a képfrissítési rátát attól függően, hogy milyen tartalom jelenik meg a kijelzőn, ami hatékony energiafelhasználást eredményez és például igencsak jól jön a játékokat kedvelő felhasználóknak. A HONOR Magic4 Pro hármas kamerarendszere egy 50 megapixeles széles látószögű főkamerából, egy 50 megapixeles ultraszéles látószögű kamerából és egy 64 megapixeles periszkópos telefotó kamerából áll. Mindezek működését a „számításos fényképezés” (computational photography) funkció támogatja, ami a fókusztávolság teljes tartományán belül dolgozik, így kiváló képeket eredményez, a gyártó szerint akár 60 százalékkal élesebb és tisztább képeket is lehet így készíteni.

Nagyon komoly kínálattal készült az idei barcelonai rendezvényre a TCL, a cég a legújabb, 30-as szériájából 5 modellt is bemutatott. 

Ezek a telefonok 50 megapixeles, hármas kamerarendszerrel rendelkeznek – kivéve egy készüléket -, három eszköz pedig 6,7 hüvelykes kijelzőt kapott. A TCL 30+, 30 és 30 SE már kaphatók Európában, a TCL 30 5G és TCL 30 E pedig áprilistól lesznek elérhetők. Érdekesség, hogy az TCL 30 5G-vel egy olyan mobil érkezik a piacra, ami a legújabb generációs mobiltechnológiát kínálja elérhető áron. A telefon valamivel kevesebb mint 250 euróba kerül majd, vagyis jelentősen kibővül azok tábora, akik hozzáférhetnek az 5G kínálta lehetőségekhez.

A Nokia márka használati jogával rendelkező HMD Global három, belépőszintű telefont mutatott be az idei MWC-n, a C2 2nd Editiont, a C21-et és a C21 Plus-t. Az új készülékek Android 11-es rendszerrel, 2 évig negyedévente érkező frissítésekkel és arcfelismerő technológiával érkeznek. A C-széria csúcsát jelentő Nokia C21 Plus erős belső fémvázzal rendelkezik, a 6,5 hüvelykes, HD+ kijelzőt pedig megerősített üveg védi. A hátlapon egy 13 megapixeles, portré- és panorámamóddal ellátott duplakamera kapott helyet. A készülék nálunk április közepétől lesz elérhető, 2 GB RAM-mal és 32 GB tárhellyel.

A piac legnagyobb szereplői közül a Samsung ezúttal nem okostelefonokkal – a Galaxy S22 modelleket pár hete mutatták csak be –, hanem két új laptoppal lepte meg az érdeklődőket. A cég a Galaxy Book 2 Pro-t és Galaxy Book 2 Pro 360-at mutatta be. Mindkét modell 13,3 és 15,6 hüvelykes kijelzővel is kapható lesz. Komoly előrelépést történt a notebookok webkamerája esetében, 1080 pixeles felbontást támogat mindkét eszköz a korábbi 720 pixel helyett. 

Fotó: PAU BARRENA / AFP

Ami sokak számára még különösen vonzóvá teheti ezeket a készülékeket, az az üzemidő, a gyártó közlése szerint akár 21 órát is bírhatnak egy feltöltéssel. 

Mindkét laptop lesz 8, 16 és 32 GB RAM-mal szerelt változat, a Galaxy Book 2 Pro 360 pedig 5G-s képességgel is rendelkezik.

A világ legnagyobb számítógépgyártója, a Lenovo egy új táblagéppel és számos új laptoppal készült a barcelonai eseményre. Az új eszközök között vannak az IdeaPad Gaming notebookok, amelyek a kezdő játékosok számára kínálnak jó lehetőséget, hiszen megengedhető áron jutnak olyan készülékhez, amivel már bele vethetik magukat a videójátékok világába.

Az MWC-n mutatták be a „Global Mobile Economy Report” című jelentést, melynek előrejelzése szerint az év végére elérheti az egymilliárdot az 5G-s felhasználók száma világszinten. Az elemzés alapján a múlt évben 

a mobiltechnológiák és -szolgáltatások 4500 milliárd dollárral járultak hozzá a globális gazdasághoz és ez az összeg 2025-re 5000 milliárd dollárra nőhet.

Fotó: David Ramos / Getty Images