Évről évre többen keresik fel Miskolc borfesztiválját, az Avasi Borangolást. Az idén már 23 ezer látogatóra számítanak a programsorozaton május 12–13 között, amikor a hegyen 97 borászat, 24 magánpince, koncertek és gazdag ételválaszték várja az érdeklődőket. A Borangolást tizenegyedik alkalommal rendezik meg, az első rendezvényen még mindössze 600 látogatót számláltak, a program növekvő vonzerejéből újabban már a város szálláshelyei is tudnak profitálni.

Tavaly 21 ezren voltak a fesztiválon.
Fotó: Avasi Borangolás

Bár sok minden történt és szerveződik, még mindig van teendő bőven, hogy Misckolcot felfedezzék az utazók.

Nem jutott még el a világba annak a híre, hogy Miskolc turisztikai szempontból milyen remek hely

 – fogalmazták meg a kiindulópontiot a város és környéke turisztikai vállalkozásait tömörítő Bükki Kör bemutatkozó sajtóbeszélgetésén az alapítók.

A kivételes természeti adottságokkal megáldott Miskolc turisztikai vonzerején hatalmas sebet ejtett az acélvárosi időszak, azóta is ezt a bélyeget igyekszik levakarni magáról a térség. A város tele van pedig kellemes meglepetésekkel, köszönhetően annak is, hogy megjelent és egyre aktívabb ott egy új borász- és vendéglátós generáció. Alapozni van mire, hiszen Miskolc és környéke, a miskolctapolcai barlangfürdő, a diósgyőri vár, a lillafüredi Hámori-tó, az oda vezető kisvasút és az avasi hegyvidék többnapos programokra alkalmas, tömegközlekedéssel is jól behálózott terület.

Jól megközelíthető város

Miskolc az észak-magyarországi régió központja, Borsod-Abaúj-Zemplén megye és a Miskolci járás székhelye. A város a Bükk és az Alföld találkozásánál, a Szinva, Hejő és a Sajó völgyében, különböző természeti és gazdasági tájegységek találkozásánál épült. Nyilvános repülőtere nincs, a legközelebbi nemzetközi reptér a budapesti és a debreceni. Vasút szempontjából viszont jelentős útvonalon fekszik, így vonattal könnyen megközelíthető. Főpályaudvara, a Tiszai az ország nagyobb városaiból InterCity-vonatokkal is elérhető.

Akik Miskolcon járnak, többségében úgy távoznak, hogy minden várakozást felülmúlóan jól érezték magukat, sokkal több érdekes és jó élményben volt részük, mint amennyit reméltek.

A vendéglátás színvonalára jellemző, hogy a Michelin-kalauz 2022-es kiadásában három miskolci helyet is ajánlanak kiváló konyhája miatt. Az egyik jól ismert piros Michelin-virágos tábla a Lillafüredi Erdei Állami Vasút végállomásának egykori épületében, a Végállomás Bistro&Wine étterem bejárata közelében is helyet kapott.

Fotó: Avasi Borangolás

A vasútállomás egykori épületében 2008-ban nyílt pizzéria, amiből 2011-ben alakították ki azt a lezseren elegáns éttermet, ahol már több mint tíz éve következetesen a helyi, regionális alapanyagokra fűzik fel az étlapot. A Végállomás – mint azt Vargáné Bodnár Henrietta társtulajdonos fogalmazott – a fenntarthatóságot az ételek oldaláról közelíti meg, az erdő kincseit, gombákat, vadhúsokat, vadzöldségeket ízlelhetnek vendégeik. 

Két éve újabb nagy lépést tett az étterem, amikor a helyi borválaszték megismertetését, a helyi borok megszerettetését is zászlajára tűzte. Az ételsort borpárosítással kínálják, a városban a legnagyobb borválasztékot a Végállomás kínálja.

A Végállomás tulajdonosai hívták életre a Miskolci Nemzeti Színházzal szemközti Desszertem cukrászdát, ami a maga nemében ugyancsak hiánypótló hely volt, és létjogosultságát töretlen sikere igazolja. A színház ugyancsak a miskolci attrakciók egyik fontos eleme, a 200 éve alapított teátrum télen-nyáron telt házas előadásokkal szolgálja a kulturális programokra vevő helyieket és az idelátogatókat.

A Gallay borok is a legkedveltebb helyi márkák közé tartoznak. 
Fotó: Avasi Borangolás

Az egykor Tokajnál is híresebb borvidék, a Miskolc környéki szőlőbirtokok Mályiból és Nyékládházáról az avasi pincesoron érnek testes és könnyed, gyöngyöző borokká egy ambiciózus új borászgeneráció munkája nyomán.

A magas minőségben felújított, fiatal borászatáról is egyre ismertebb Avasi Présház fölött kanyargó kis utcák mentén sok száz pince sorakozik, az évi egyszeri Avasi Borangoláson kívül évente többször is megrendezik a kisebb volumenű Avasi Kvaterkát, aminek az áprilisi programja igazi bemelegítés volt a májusi nagytestvérre.