Korábban egyértelműen a fizetés alapján dőlt el, vállalkozik-e egy adott munkára egy középiskolai tanuló vagy egy egyetemista. Újabban azonban a helyszín is meghatározó szemponttá vált: mintha elkényeztette volna őket a világjárvány alatti bezártság miatt általánossá vált távmunka, már nem szívesen tesznek meg nagy távolságot a munkavégzés kedvéért. Figyelemreméltó változás az is, hogy egyre több tanuló tart „próbaidőt” a munkahelyen: előbb csak egy-két műszakot vállal, ezeken teszteli magát a konkrét feladatot, a feltételeket, az adottságokat, és ha ezek mind rendben vannak, csak akkor hajlandó rendszeressé tenni a munkaviszonyt.
Abban, hogy a munka és a munkahely valóban elnyerje a tetszésüket, minden korábbinál fontosabbá váltak a közvetlen visszajelzések a munkaadó részéről.
Aligha meglepő, hogy a diákok is az elfogadást, az elismerést és a pozitív reakciókat részesítik előnyben.
Ezekkel a megbízó nem pusztán az odafigyeléséről tesz tanúbizonyságot, hanem fel is értékeli az adott tanuló hozzájárulását – közben pedig saját jól felfogott érdekében cselekszik, hiszen a számok egyértelműen azt támasztják alá: a diákok sokkal alaposabban veszik fontolóra, milyen munkákat vállaljanak el.
Az euDiákok friss felmérése szerint a tanulók 2021 második negyedévében 22 százalékkal kevesebb órát dolgoztak havi átlagban, mint 2019, a járvány globálissá válását megelőző esztendő hasonló időszakában. Ez jókora eltérés, annak fényében pedig különösen, hogy az idén az akkoriban jellemző létszámnak csupán a kétharmada vállalt munkát. A lemorzsolódás a harmadik negyedévben is kimutatható volt:
havonta átlagosan 24 százalékkal kevesebb ledolgozott óráról és 22 százalékkal kevesebb munkát vállaló diákról árulkodnak a számok.
A diákmunkát vállalók 80 százaléka két vagy három napot dolgozik hetente, ami szintén valamivel kevesebb, mint a járvány előtti időszakban.
Ugyanezt támasztják alá a tanulóktól érkező közvetlen visszajelzések is, amelyekből az is kiolvasható, hogy már nem a nyolcórás műszak a favorit a tanulók körében, hanem a négy–hat órás. Azaz az aspiránsok rugalmasabb beosztást várnak el a munkaadóktól, miközben ezzel párhuzamosan a tervezési horizont is módosult: a többség nem szegődik el jóval korábban, hanem inkább csak egy hétre előre vállal műszakot. Az is megfigyelhető, hogy jóval kevésbé jellemzők a vegyes napok: a diákok teljes napokat szentelnek egy-egy tevékenységi körnek, legyen az iskola vagy munka.
Ahhoz, hogy elvárássá válhasson ez a fajta flexibilitás, a tanulóknak is rendkívül rugalmasnak kell lenniük. Ennek elsajátításában a kezükre játszott, hogy a világjárvány elterjedésével szinte pillanatok alatt kellett új rutinokat kialakítaniuk. Ez egyformán érvényesült az online tanulásban, a munkavégzésben és az életük egyéb területein, ami korábban nem tapasztalt felelősséggel jár. A felelősséghez pedig öntudat társul, ami jókora kihívás a munkaadóknak egy erősen munkaerő-hiányos piacon, ahol önmagában is jócskán felértékelődik a diákmunka.
Az a diákmunka, amely népszerűségét már korábban is nagyrészt a flexibilitásának köszönhette, és ez mostanra alapvető elvárássá érett.
Ám mielőtt még azt gondolnánk, hogy ez csak a tanulóknak kedvez, érdemes felidézni, hogy a diákmunka eddig is a legrugalmasabb foglalkoztatási formák közé tartozott, és a műfaj előnyeit a megbízók is élvezik. Logikusnak tekinthető következmény, hogy a tartóssá váló bizonytalanság hatására a munkaadók egyre nyitottabbak a diákok igényeire, elvárásaira. Ez pedig kézzelfogható könnyítéseket hoz a fiataloknak, akik így jóval könnyebben tudják összeegyeztetni a diákmunkát az iskolai teendőikkel és a magánéletükkel. Ráadásul a már-már mesteri szintre fejlesztett rugalmasságuk révén eljutottak oda, hogy egy akárhányadik járványhullám sem okozhat nekik különösebb fejfájást.
