Vita a monetáris politikáról

A világ pénzügyi vezetőinek nagy tavaszi seregszemléje előtt az eddig elmaradt kamatcsökkentést kérte számon az amerikai pénzügyminiszter -- és mellesleg az IMF -- az Európai Központi Bankon (ECB). A vitát a Reuters egy 14 évvel ezelőtti polémiához hasonlította, amikor James Baker akkori amerikai pénzügyminiszter sérelmezte a makacsul magas szinten tartott német kamatokat. Az 1987-es vita egy néhány nap leforgása alatti, 25 százalékos tőzsdei árfolyamesésbe torkollt.
Az amerikai vádakra az ECB részint védekező pozícióból válaszolt, azzal érvelve, hogy a legutóbbi hetek felmérései ismét az inflációs nyomás erősödését jelzik. A tagállamok néhány vezető politikusa emellett az Egyesült Államokat okolta a hónapok hosszú sora óta ismétlődő, kolosszális méretű folyó fizetésimérleg-hiányok és az ezek nyomán fokozódó globális gazdasági bizonytalanság miatt.
A transzatlanti vitát azonban a The Washington Post szemleírója elenyésző súlyúnak látja az ismét jelentkező világgazdasági válsággócokhoz viszonyítva. Bár jelenleg csak három ország (Argentína, Indonézia és Törökörszág) okoz fejtörést, a helyzetet súlyosbítja, hogy most az USA is növekedési problémákkal néz szembe. Ez a körülmény arra utal, hogy ez alkalommal nem lehet számítani arra a stabilizáló hatásra, amelyet az 1997--99-es ázsiai (valamint orosz és brazil) válság idején az akkori amerikai boom és vele együtt a hatalmas importkereslet jelentett.
Törökországban a helyzet elmérgesedésével egy Nyugat-barát politikai garnitúra és gazdasági kurzus bukna meg, tág teret nyitva az iszlám agitáció előtt. Argentína kiesésével Washington pánamerikai integrációs törekvéseit érné súlyos kudarc, emellett a nemzetközi befektetők kezében lévő összes kötvény egyötöde válhatna értéktelenné. Indonézia a maga több mint 200 milliós, nagyrészt muzulmán lakosságával válhatna a regionális destabilizáció komoly forrásává, bukásával elveszne a Kínával szembeni ellensúlyképzés fontos bázisa.