A bizottságban a demokratáknak egyfős többségük van, így valószínű, hogy a tervezet a szenátus elé kerül. Az amerikai könyvelési szakmában megrendült bizalmat jelzi, és a szigorítás mellett érvelők táborát erősíti az a hét végi szövetségi bírósági döntés is, amely az Arthur Andersen könyvvizsgáló céget bűnösnek mondta ki az Enron-botránnyal kapcsolatos iratmegsemmisítési ügyben. Ugyanakkor a szakma lobbistái és az amerikai kereskedelmi kamara is azzal érvelnek, hogy Sarbanes törvényjavaslata nemcsak túlzó, de nagymértékben szükségtelen és káros is.

A javaslattal párhuzamosan Harvey Pitt, az értékpapír- és tőzsdebizottság elnöke is egy felügyeleti szerv létrehozását szorgalmazza, amely azonban a kongresszusi ellenőrzés helyett a szenátus bizottságának adna megnövelt hatalmat. A Bush-adminisztráció az elemzők szerint inkább az enyhébb változatot támogatná, miközben szenátusi republikánusok már jelezték, hogy amennyiben a törvényjavaslat napirendre kerül, megakadályozzák annak elfogadását.

Amennyiben Sarbanes kezdeményezése mégis keresztülmenne a kongresszus felsőházán, még egyeztetni kellene a képviselőházban elfogadott, a szakmával szemben engedékenyebb törvénnyel. A szakértők ezért egyelőre mérsékelt esélyt adnak a könyvvizsgálói szakmát erős felügyelet alá vevő javaslat megvalósulásának, annak eredeti formájában.

VG-összefoglaló