A közös monetáris politika végrehajtásához ugyanis az szükséges, hogy az euróövezet tagországai egymással kompatibilis jegybanki eszköztárat alkalmazzanak. Ezért a belépés napjától az MNB monetáris politikai eszközeinek teljes mértékben illeszkedniük kell az Európai Központi Bank (EKB) által használt eszköztárhoz. Az MNB az elmúlt években, így 2003-ban is jelentős előrelépéseket tett ezen a téren. Az eszköztár egyes módosításait (például a kötelező tartalék szabályozásában) már az EU-belépés is szükségessé teszi, annak érdekében, hogy az unión belül a versenysemlegesség elve még teljesebben érvényesülni tudjon.

A monetáris politikai eszköztár nem más, mint azon pénz- és devizapiaci üzletek összefoglaló elnevezése, amelyeket a jegybank saját ügyfeleivel köt, illetve az eszközök alkalmazását meghatározó szabályok öszszessége. Az eszköztár testesíti meg a monetáris politika gazdaságra gyakorolt hatásmechanizmusának első lépcsőjét, mivel ez az a terület, ahol a jegybank közvetlenül kapcsolatba kerül a piac szereplőivel. Ez különösen igaz az irányadó eszközre, a kéthetes betétre, amelynek kamata, az irányadó kamat, közvetlenül befolyásolja a bankközi forint- és devizapiacok alakulását. Az MNB eszköztára több elemből épül fel, amelyek egymással szervesen összefüggnek, és mindegyiknek megvan a saját funkciója. Az alábbiakban az eszköztár azon elemeit mutatjuk be, amelyek szabályozásában az elmúlt év során jelentős változások történtek, továbbá megemlítjük a közeljövőben várható módosításokat is. (A jegybanki eszköztár fejlődéséről a Monetáris politika Magyarországon című, 2002-ben megjelent MNB-tanulmányban találhatóak további információk.)



>> A kötelező tartalék rendszere



A kötelező jegybanki tartalékolás intézménye annyit jelent, hogy a hazai bankoknak a jegybanknál vezetett elszámolási számlájukon kötelező egy előre meghatározott, minimális öszszeget tartaniuk. A mai jegybanki gyakorlatban ezen eszköz legfontosabb célja az, hogy segítséget nyújtson a bankok likviditáskezeléséhez. A bankok likviditása, vagyis a rendelkezésükre álló szabadon felhasználható jegybankpénz (készpénz és az MNB által kibocsátott számlapénz összege) nagysága ugyanis naponta ingadozik, ennek kihelyezése, illetve pótlólagos források bevonása a bankok számára rendszeres feladatot jelent. A jegybank rugalmas tartalékszabályozásának köszönhetően azonban a bankok számláján levő összegnek nem mindennap kell egyenlőnek lennie a tartalékkötelezettséggel, elegendő azt havi átlagban teljesíteni. Így az egyes hónapokon (az úgynevezett tartalékolási periódusokon) belül a bankok szabadon eldönthetik, hogy az előírt mértékűnél magasabb, vagy alacsonyabb egyenleget tartanak számlájukon. Ez az átlagolási mechanizmus hozzájárul ahhoz, hogy a bankok a likviditási helyzetükben váratlanul bekövetkező, nagyobb változásokhoz is könynyebben tudjanak alkalmazkodni. Ebből eredően a tartalékszabályozás csökkenti az egynapos bankközi kamatok ingadozását, mivel az ilyen rövid lejáratú kamatok alakulását legnagyobb mértékben a bankok likviditási helyzete befolyásolja.

A közgazdasági elméletek a tartalékszabályozásnak azt a funkcióját szokták kiemelni, hogy a tartalékráta változtatásával a jegybank képes a jegybankpénz kínálatának növelésére vagy csökkentésére. A mai monetáris politikában azonban a pénzmennyiségi mutatók, a monetáris aggregátumok nem játszanak gyakorlati szerepet.

A tartalékszabályozás legfontosabb elemei a tartalékalap és -ráta - e két tényező szorzata adja a tartalékkötelezettség pénzben kifejezett mértékét. A tartalék alapjába a hitelintézeti forrásoknak egy meghatározott része tartozik bele. 2004 januárjától a tartalékköteles források köre a két évnél rövidebb lejáratú betéteket, felvett hiteleket és kibocsátott értékpapírokat jelenti. A módosítások eredményeképpen a tartalékalap teljes mértékben megegyezik az EKB előírásaival. A korábbi szabályozáshoz képest ez anynyiban okozott változást, hogy a két éven túli betétek is tartalékmentessé váltak. A megkülönböztetés mögött az a motiváció húzódik meg, hogy a bankokat hosszabb futamidejű források gyűjtésére ösztönözze, és a jegybank ezen keresztül is hozzájáruljon a kereskedelmi banki kockázatok csökkentéséhez.

A tartalékráta mértéke jelenleg 5 százalék, amelynek az eurózónában alkalmazott 2 százalékra csökkentését elegendő a GMU-csatlakozásig megvalósítani. A ráta csökkentésére az elmúlt években több lépésben került sor - utoljára 2002-ben -, így az már ma is sokkal alacsonyabb, mint annak legnagyobb, 17 százalékos értéke 1995-ben. Az euró bevezetése előtt két-három évvel több jelenlegi eurózónabeli tagállam is magasabb tartalékrátát alkalmazott, mint az EKB 1999-től, ezért a tartalékráta mai szintje nemzetközi összehasonlításban sem tekinthető kiemelkedő mértékűnek (1. ábra). A ráta mérséklésekor a jegybanknak arra is figyelemmel kell lennie, hogy ennek hatására a kötelező tartalék szintje ne csökkenjen túl alacsonyra, annak érdekében, hogy a tartalékszabályozás képes legyen hatékonyan betölteni a fent említett átlagolási funkcióját.

A kötelező tartalékok után a jegybank alacsonyabb kamatot fizet, mint a kéthetes betétre. Az 1990-es évek közepén ez a különbség egy rövid ideig még 15 százalékpontnál is magasabb volt, ami a bankok jövedelmezőségére nézve jelentős terhet jelentett. (Másrészről ebből származott a jegybank pénzkibocsátásból eredő nyereségének, a seigniorage-nak egy része.) Az ebből eredő implicit adóteher, az ún. jövedelemelvonás azonban lépésről lépésre csökkent, és ma már elhanyagolható mértékű: a két kamat különbsége kevesebb 1 százaléknál. Az EU-csatlakozás időpontjára pedig a jegybank meghirdetett tervei szerint teljes mértékben megszűnik a jövedelemelvonás, a tartalékkamat az irányadó kamat szintjére fog emelkedni. Így a tartalékszabályozás már nem fogja befolyásolni a hazai bankszektor nemzetközi versenyképességét: amikor egy hazai banknak az EU egységes piacán külföldi bankokkal kell majd versenyeznie források gyűjtéséért, vagy hitelek kihelyezéséért, a tartalékolás megszűnő terhe miatt a magyar bankok nem kerülnek hátrányba külföldi versenytársaikkal szemben.



>> Jegybanki partnerek, jegybankképes papírok



A tavalyi év során az MNB bővítette az elfogadható fedezetek és a jegybanki partnerek körét, így e két terület szabályozása ma már teljes mértékben megfelel az EKB gyakorlatának.

A jegybank jelenleg alkalmazott eszköztárában kétféle hitelművelet szerepel: napon belüli és egynapos lejáratú. Egy hitelintézet csak akkor veheti igénybe ezeket az eszközöket, ha fedezetként értékpapírt ajánl fel a jegybanknak. Ezáltal a jegybankot nem terheli a hitelek nemfizetéséből eredő kockázat, mert ha egy ügyfél nem tud törleszteni, akkor az MNB a piacon eladhatja a számára elkülönített (zárolt) értékpapírokat, és végső esetben így is hozzájuthat a hitel összegéhez.

A kockázatkerülő, prudens gyakorlatnak megfelelően a jegybank csak biztonságos értékpapírokat fogad el fedezetként. Korábban ebbe a körbe csak állampapírok és MNB-kötvények tartoztak, 2003 novemberétől viszont elfogadhatóvá váltak a budapesti tőzsdén forgó, jó minősítésű hazai bankok, vállalatok kötvényei és a jelzáloglevelek is. (A jelzáloglevelek olyan kötvények, amelyeket csak erre szakosodott hitelintézetek bocsáthatnak ki, jelzáloghitel fedezete mellett.) Nehezen beárazható, kockázatos papírokat azonban, mint például a részvények, továbbra sem fogad el fedezetként a jegybank. Az elfogadható fedezeteknél követelmény az is, hogy forintban legyenek kibocsátva, így az MNB nem vállal a fedezetekhez kapcsolódó devizaárfolyam-kockázatot.

A bővítést a hazai tőkepiacok fejlődése, ezen belül is a jelzáloglevél-kibocsátások utóbbi években bekövetkezett dinamikus növekedése tette lehetővé. E módosítással a jegybank piacépítő szerepet is magára vállal: amint egy értékpapír jegybankképessé válik, azokkal a bankok egymás között is szívesebben kereskednek, vagy használják fel egymás közti hitelnyújtás fedezeteként, így az adott értékpapír forgalma, likviditása növekedhet. A 2003. novemberi adatok alapján a bővítés hatására jelentősen, több mint 400 milliárd forinttal nőtt meg a fedezetként elfogadható értékpapírok állománya (2. ábra).

Ma még a bankok portfóliójában van elegendő állampapír ahhoz, hogy igénybe tudják venni a jegybanki hiteleket. A jövőben viszont az államháztartási hiány mérséklődésével és így az államkötvény-kibocsátások csökkenésével a bankoknál levő állomány is alacsonyabbá válhat. A felajánlható fedezetek növelésére akkor lehet még nagyobb szükség, amikor a jegybank átveszi az EKB irányadó eszközét, a (jelenleg kéthetes futamidejű) fedezett hitelt.

Ahhoz, hogy egy hazai piaci szereplő hitelt vehessen fel a jegybanktól, az is szükséges, hogy benne legyen a jegybank partnerkörében. Igaz ez a betéti és egyéb jegybanki eszközökre is. A jegybank lehetséges ügyfeleinek kiválasztásakor fontos alapelv a versenysemlegesség elve: a partnerkörben szereplő összes piaci szereplő azonos feltételek mellett férhet hozzá a jegybanki eszközökhöz, függetlenül az adott szereplő méretétől vagy típusától.

2003 novemberétől ezen a téren is történtek változások: a lehetséges jegybanki ügyfelek köre kibővült a megfelelő technikai feltételeket teljesítő szövetkezeti hitelintézetekkel (1. táblázat). Azon partnerek száma azonban, amelyek ténylegesen képesek igénybe venni a jegybanki eszközöket, kevésbé növekedett, mint a potenciális ügyfeleké, mivel a partnerkörbe bekerült takarék- és hitelszövetkezetek közül csak kevesen képesek teljesíteni az elvárt technikai feltételeket (pl. viber-tagság). A nemzetközi jegybanki gyakorlatban is az a jellemző, hogy a tényleges partnerkör lényegesen szűkebb a potenciális partnerkörnél.

A bővítés mellett szólt az is, hogy ezáltal az MNB szélesebb körű pénzforgalmi, számlavezetési szolgáltatásokat képes nyújtani ügyfeleinek. A módosítás hozzájárulhat a pénzforgalom zökkenőmentes működéséhez, mivel a fizetési forgalom lebonyolítását elősegítő napközbeni hitelt ezentúl több hitelintézet veheti igénybe.



>> ERM II. - változó devizapiaci eszköztár



A harmonizációs folyamat egyik fontos állomása lesz Magyarország csatlakozása az Európai Unió árfolyamrendszeréhez, az ún. ERM II.-hez. Erre várhatóan nem sokkal az uniós csatlakozás után kerül sor. Az euró bevezetésének egyik feltétele, hogy a csatlakozó országok devizái az uniós pénz bevezetése előtt legalább két évet töltsenek el ebben az árfolyamrendszerben. Az ERM II. formája hasonló az MNB jelenlegi árfolyamrendszeréhez: az ingadozási sávot az euróval szemben állapítják meg, és szélessége összesen 30 százalékpont. (A csatlakozó országok közül egyedül Ciprusnak van hasonló rendszere.) Fontos különbség, hogy e sáv szélein már nemcsak az MNB, hanem az euróövezet mind a 12 jegybankja és maga az EKB is védelmezni fogja a forint árfolyamát az esetleges spekulatív támadásokkal szemben. A szabályok még azt is megengedik, hogy bizonyos feltételek mellett a jegybank euróhitelt igényeljen, így ha a forint árfolyamának erősítésére lenne szükség, akkor ennek fedezetét a jegybanknál levő devizatartalékon felül az EKB-tól felvehető hitel is kiegészítené. Ennek köszönhetően növekedhet az árfolyam-politika hitelessége: ha a piac szereplői elhiszik, hogy a forint árfolyama nem fog túl nagy kilengésekkel ingadozni, a várakozások önbeteljesítőek lehetnek, ami hozzájárulhat az árfolyam stabilitásához.

Összefoglalásként elmondhatjuk, hogy a jelenleg alkalmazott monetáris politikai eszköztár már igen közel áll az EKB előírásaihoz, sőt, a harmonizáció egyes területein az MNB megelőzi a többi csatlakozó ország jegybankját (mint például a fedezetként elfogadható értékpapírok széles köre). Az eszköztár-módosítások jövőjét továbbra is a harmonizációs folyamat határozza meg. Az ebből eredő feladatok nemcsak "kötelező gyakorlatot" jelentenek, de a jegybank számára is előnyös azokat végrehajtani: az EKB eszköztárát ugyanis oly módon építették fel, hogy az tükrözze az egyes tagjegybankok által alkalmazott legjobb nemzetközi gyakorlatot, így ennek átvétele hozzájárul az MNB eszköztárának hatékonyabb működéséhez.