Világbanki hitel Varsónak
A Világbank 300 millió dolláros hitelt készül folyósítani Lengyelországnak a szénbányászat átszervezésére és a meglévő utak korszerűsítésére, emellett tárgyalásokat folytat Varsóval egy további, 100 milliós, környezetvédelmi célokra fordítandó keretről.
A megbeszélések állásáról szólva a bank lengyelországi képviselője, Jacek Wojciechowicz kijelentette, hogy a bányászati reform támogatására szánt 200 millió dolláros keretről várhatóan két héten belül aláírják a kormánnyal a megállapodást, az összeg folyósításának megkezdése pedig további 4-6 hetet vehet igénybe. Az összeget - a gyakorlatban a termelés visszafejlesztését jelentő - átszervezés szociális következményeinek kezelésére lehet felhasználni. A mostani hitel annyiban különbözik a korábbiaktól, hogy nemcsak a bányászok, hanem a felszíni dolgozók sorsának rendezésére is igénybe lehet venni. Az összeg átképzésre, illetve a bányászokat foglalkoztató munkaadók támogatására használható. A meglévő közutak felújítására szánt 100 millió dolláros hitel várhatóan szintén a kormány rendelkezésére áll az idei második negyedévben.
A még a megbeszélések kezdeti stádiumában lévő további, 100 millió dolláros hitelügylet nyomán a lengyel kormány a bányászat által okozott környezet károk kezelésére szolgáló forráshoz juthatna. A szénkitermelés reformja céljára Varsó összesen 500 millió dollárnyi Világbanki hitelt szeretne igénybe venni. (VG)


