Ismét jön a sztárpályázat
A kiírástervezetekhez fűzött észrevételeket jövő hétfőig várja honlapján a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ); az ezeket figyelembe vevő végleges felhívás várhatóan október második felében jelenik meg, a pályázatok benyújtására novembertől lesz lehetőség.
A mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai fejlesztését Magyarországon az első úgynevezett automatikus pályázati konstrukcióként hirdették meg 2007-ben. Rövid időn belül a legnépszerűbb, leggyorsabb elbírálású pályázattá vált.
Hétfőig várják az észrevételeket a gazdaságfejlesztési kiíráshoz.
Tavaly az érdeklődés már akkora volt, hogy az NFÜ kétszer döntött keretemelésről, és végül összesen 10,5 milliárd forint támogatáshoz jutottak a pályázók. Az idei első kiírás keretére négyszeres volt a túljelentkezés, ez magyarázza az újabb felhívások meghirdetését.


