Magyar gazdaság

Roubini ijesztget: Spanyolország bedőlése mattolja az EU-t

Ha hiszünk a világgazdasági válságot már 2006-ban előre jelező Nouriel Roubini jóslatainak, az eurózóna előtt igencsak nehéz hónapok állnak. A neves amerikai közgazdász szerint ugyanis a közösségnek nem Portugália megmentése jelent kihívást, a nagy kérdés majd akkor tehetik fel a vezetők, ha Spanyolország dobja be a törülközőt”.

„Az igazi fejtörést nem Portugália jelenti, ahhoz az ország túl kicsi” – véli Roubini. „A baj akkor lesz, ha az államháztartási válság Spanyolországra is átterjed, amely egy részt túlságosan nagy ahhoz, hogy elbukjon, s túl nagy ahhoz, hogy meg lehessen menteni” – fogalmazott a közgazdász.

A dél-európai állam legnagyobb problémája a 20 százalék felett gyakorlatilag már állandósult a magas ingatlanfedezetű hitelállomány. Spanyolországnak komoly lépéseket tennie annak érdekében, hogy elkerülje az államcsődöt: strukturális és fiskális reformokat kell elfogadnia, s véghez vinnie. Roubini megemlíti azt is, hogy ennek már látszanak jelei a spanyol kormány részéről, de az eddigieknél sokkal radikálisabb változtatások kellenek ahhoz, hogy stabilizálják az ország gazdasági, pénzügyi és fiskális körülményeit.

Az egymás után bajba kerülő országok sora Portugáliával nem zárult le. A Domino-effektus hívei szerint a következő Spanyolország mellett Olaszország és Belgium lehet – írja elemzésében a Die Presse.

Spanyolország ugyanis mintegy 105 milliárd euróval Portugália legnagyobb hitelezőjének számít. S ha – ahogy Görögországban ez már látszik – Portugáliában nem sikerül stabilizálni a helyzetet, az ibériaiak is bajba kerülhetnek. Európa negyedik legnagyobb gazdaságának kormányfője azonban száz százalékban kizárta az államcsőd lehetőségét. De tudjuk, Portugália vezetése is hónapokig ugyanezt állította.

A lényeg az, hogy hogyan viszonyulnak mindehhez a piacok. A befektetők azonban egyelőre nem akarják igazolni Roubini jóslatait: az eheti spanyol állampapír aukción a papírok alacsonyabb hozamon keltek el, mint egy hónappal ezelőtt. S hasonlónak lehettünk tanúi Olaszországban és Belgiumban is. Portugália bedőlését már régóta „beárazták” a piacok.

A kormányfő lépései – ha egyelőre még nem annyira drasztikusak, ahogy az Roubini várná – megnyugtatták a piacokat. Mindezekhez természetesen kellett az is, hogy José Luis Rodríguez Zapatero kijelentse, nem fog lemondani. S míg Portugália nem tud kilábalni a recesszióból, a spanyol gazdaság várhatóan, halványan ugyan, de növekedni fog idén. Az irány tehát jó, de bármilyen negatív gazdasági hír lefelé mozdíthatja a kurzust.

Az egyik spanyol ingatlannal foglalkozó szakportál számításai szerint a spanyol jelzáloghitelezőknek 100 milliárd euró friss tőkére lenne szükségük. A jegybank „mindössze” 15 milliárddal számol, ehhez jönnek még a lakossági kintlévőségek. A spanyolok 80 százaléka tulajdonosa annak az ingatlannak, amelyben lakik. A Die Presse szerint a bankok ezt nem tudják függetlenül finanszírozni.

Zapatero Portugália Olaszország Spanyolország államcsőd eurózóna euró Belgium megszorítások
Kapcsolódó cikkek