Magyar gazdaság

SZEF: Negatív rekord - Teljhatalmat biztosít magának a kormány

A hazai szakszervezeti történetének leghosszabb ideje, 200 napja szünetel az érdekegyeztetés Magyarországon - írja hétfői közleményében Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF). A leghosszabb idő eddig 170 nap volt. A szervezet szerint ennyi törvényi változást nem lehet az érintettekkel történő konzultáció nélkül hozni. A kormány szerint

Varga László, a SZEF elnöke lapunk megkeresésére elmondta, a kormány továbbra is semmibe veszi a szociális partnereket azzal, hogy az oldalak többszöri kérése ellenére sem hívta össze az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) ülését. Az ugyan önmagában nem lenne probléma, hogy nem egyeztet a kormány az érdekképviseletekkel, ha minden olajozottan, stabilan történne az országban. Hollandiában például évtizedekig nem volt bértárgyalás, ám ott nem is történtek olyan horderejű változtatások, mint az elmúlt egy évben nálunk.

Az elmúlt egy évben olyan radikális átalakításoknak lehettünk tanúi, amelyekhez elengedhetetlenül szükséget az egyeztetés, ám a kormány a személyes párbeszéd helyett írásban várja a szakszervezetek és a munkáltatói szervezetek véleményét az Országgyűlés plénuma elé kerülő, szociális partnerekkel való kötelező egyeztetést igénylő, a magyar állampolgárok, munkavállalók életét sokszor alapvetően befolyásoló törvényjavaslatokkal kapcsolatban. A SZEF szerint a munkavállalói és a munkaadói oldal többször is kinyilvánította már: nem akarnak "levelező tagozatot" fenntartani a kormánnyal, a személyes, szemtől-szembeni konzultáció hívei.

Ahogy arról korábban beszámoltunk egy hónappal ezelőtt a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében elavultnak minősítette az ország érdekegyeztetési rendszerét és bejelentették, hogy egy hatékonyabb, a gazdaság és a társadalom teljes egészét lefedő új szervezetet - Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács – hoz létre, amely három, eddig egymással párhuzamosan működő fórumot egyesít.

A kormány szerint az érdekeegyeztetés rendszerére szükség van, azonban a jelenleginél sokkal hatékonyabb keretek között. Az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT), a Gazdasági és Szociális Tanács (GSZT), valamint a Gazdasági Érdekegyeztető Fórum (GEF) egymással párhuzamosan sok témában egymás átfedéseiként működnek. Míg az OÉT nem kellő költséghatékonysággal, egy szűk társadalmi réteget képviselve, addig a GSZT és a GEF ugyan szélesebb kérdéskörökben, ám széles felhatalmazás nélkül működik napjainkban is.

Varga László szerint azonban a jövőre működésbe lépő Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsnak – az egykori OÉT-tel szemben – nem lesz tagja a kormány, így hiába állapodnak meg az üléseken bármiről is, ha a megállapodások érvénybe lépéséhez szükséges törvényt nem tudják majd beterjeszteni az Országgyűlés elé. Tehát, ha a munkavállalók és munkáltatók megegyeznek valamiben, az nem ró majd semmilyen kötelezettséget a kormányra. Az elnök szerint az érdekegyeztetés szétbombázásával a kormány a korlátlan döntési jogkört biztosít magának.

szakszervezet NGM érdekegyeztetés fórum oét NGTT szef
Kapcsolódó cikkek