Nincs olyan forgatókönyv, amely szerint a magyar gazdaság növekedése az idén nem éri el az 5,5 százalékot, így már biztosan kijelenthető, hogy a gyermeket nevelő családok mindkét szülője visszakapja jövő év elején a 2021-ben befizetett személyi jövedelemadóját – emelte ki Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón. Mindez a keddi kormányülésen a pénzügyminiszter tájékoztatására alapozva hangzott el, az első két negyedév növekedése már ismert, most zárul a harmadik negyedév, és a jelenlegi adatok alapján a 7,5 százalékos növekedés is elképzelhető.

A miniszter elmondása szerint

azok a szülők lesznek jogosultak visszakapni a személyi jövedelemadójukat, akik 18 év alatti vagy iskolába járó gyermeket nevelnek, illetve akik 2021 bármely napján családi kedvezményre voltak jogosultak, ők jogosultak a teljes évre vonatkozó szja visszatérítésére.

Gulyás Gergely
Fotó: Balogh Zoltán / MTI

A visszatérítés maximális összege a Központi Statisztikai Hivatal 2020 decemberében meghatározott bruttó átlagkeresetre vonatkozó szja tizenkétszerese lesz, amely 800 ezer forint körüli összeg. A miniszter azt is kiemelte, hogy azok a katás vállalkozók is jogosultak a visszatérítésre, akik jogosultak lettek volna családi kedvezményre. Gulyás Gergely szerint tehát már

nem az a kérdés, hogy az elmúlt 31 év legnagyobb növekedését produkálja az ország az idén, csupán az, hogy mennyivel tudja túlszárnyalni az 5,5 százalékot.

A keddi kormányülésen a külügyminiszteri beszámoló szerint Magyarország 10 plusz 5 évre szóló szerződést kötött az orosz Gazprommal, amely szavatolja, hogy megőrizhetők a rezsicsökkentés eredményei – hangsúlyozta Gulyás Gergely. Hozzátette, az új megállapodás 4,5 milliárd köbméter gáz megvásárlására ad lehetőséget, és lényegesen kedvezőbb a most lejáró szerződésnél. Az említett mennyiségből 3,5 milliárd köbméter a déli irányból érkezik majd, 1 milliárd pedig Ausztria felől. A miniszter elmondása szerint a megállapodás jelentősége azért is nagy, mert a nemzetközi piacokon korábban nem látott drágulások történtek, a magyar fogyasztókat azonban a piaci áraknak csak a 40 százaléka terheli, egy átlagos háztartásnak 386 ezer forinttal kellene többet fizetnie, ha az állam a piaci árakat érvényesítené.

A miniszter a járvánnyal kapcsolatos adatokra is kitért: az első oltást 5884 ezren, a második oltást 5640 ezren kapták meg, és 742 ezren a harmadik dózist is felvették. Kedden 546 új fertőzöttet regisztráltak, és hat beteg hunyt el.