Péntektől fogadja a vásárlókat az Etele Plaza, a több mint 300 millió eurós (100 milliárd forint) beruházásban épült bevásárló- és szórakoztatóközpont – közölte az ingatlan fejlesztője a Futureal csütörtökön.

A Kelenföldi pályaudvar, a 4-es metró és az M1-M7 autópálya fővárosi bevezető szakaszának találkozásánál épült komplexumban a divatüzletek mellett élelmiszer-áruház, éttermek, kávézók, mozi, fitneszterem, gyermekjátszó is helyet kapott. A plázanyitáskor a bérbeadottság meghaladja a 90 százalékot.

Fotó: facebook.com/eteleplazaofficial

A közlemény szerint

az épület Magyarország első okosplázája, amelyben saját fejlesztésű mobilalkalmazáson és felhőalapú szolgáltatásokon keresztül segítenek a vevőknek egyebek mellett a navigációban és az ideális parkolóhely megtalálásában.

A parkolóban 1300 helyet alakítottak ki, ezek közül csaknem 130 állomáson elektromos autók töltésére is van lehetőség.

Kereskedelmi környezetben elsőként az Etele Plazában alkalmazzák majd a magyar tervezők által az Óbudai Egyetemen kifejlesztett Ariadné elektronikus vakvezető rendszert, amely a látássérült és vak látogatókat segíti a tájékozódásban. A találmány lényege, hogy a járófelület alatt egy vezetősávot helyeztek el, amelyet egy speciálisan erre a célra tervezett fehér okosbot érzékel, a botban lévő eszköz pedig rezgéssel jelzi a vezetővonal irányát.

Fotó: Futureal-csoport

Kiemelték, hogy

a plaza belső terei szinte teljesen érintésmentesek, a légtechnikai rendszer UV-lámpás csírátlanító szűrőegységei pedig másodpercek alatt pusztítják el a levegőben lévő vírusok és baktériumok csaknem 100 százalékát.

A Futureal a kelet-közép-európai régió egyik vezető ingatlanfejlesztő és befektető cégcsoportja, Európa 10 legnagyobb ingatlanfejlesztője között tartják számon. Alapítása óta a Futureal-csoport portfóliója több mint 180, összesen 3 millió négyzetméter bruttó alapterületű ingatlanfejlesztési projekttel bővült, több mint 5 milliárd euró értékben.