2022 novemberében az ipari termelői árak átlagosan 37 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbihoz képest. A belföldi értékesítés árai 63,7, az exportértékesítésé 23,4 százalékkal magasabbak voltak. Az előző hónaphoz viszonyítva a belföldi értékesítés árai 1,6 százalékkal növekedtek, míg az exporté 2 százalékkal csökkentek, így az ipari termelői árak összességében 0,8 százalékkal mérséklődtek – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Októberhez képest a drágulás üteme viszont mérséklődött, akkor átlagosan 41,7 százalékkal nőttek az árak, azon belül a belföldi értékesítés árai 67,7 százalékkal, az exportértékesítésé pedig 28,4 százalékkal. A havi adatokat visszanézve, utoljára a nyár közepén volt 37 százalékos áremelkedési ütem, azóta csak ennél magasabbakat mért a KSH.

Mint írták, a belföldi értékesítés árainak gyorsabb növekedését az okozta, hogy a jelentős drágulást realizáló energiaipar részaránya a hazai eladásokban jóval nagyobb, mint az exportban. Az energiaárak meredek emelkedése mellett az alapanyagok drágulásának és a forint gyengülésének is árfelhajtó hatása volt. 

Mézkiszerelés mézkiszerelő üzem gyár dolgozó nők munkában női nöi munkás gépekAlba-Méz Kft. Székesfehérvár2021.12.15 fotó: Németh András Péter / Szabad Föld Mézkiszerelés mézkiszerelő üzem gyár dolgozó nők munkában női nöi munkás gépek
Alba-Méz Kft. Székesfehérvár

2021.12.15
 fotó: Németh András Péter / Szabad Föld
Fotó: Németh András Péter/ Szabad Föld

Novemberben a 62 százalékos súlyt képviselő feldolgozóiparban 35,6,

a 33 százalékos súlyú energiaiparban (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) – a világpiaci árak drasztikus növekedése és a hatósági ár szabályozásának módosítása következtében – 131 százalékkal emelkedtek.

Az ágazatok rendeltetés szerinti csoportjai közül belföldön az energia- és továbbfelhasználásra termelő ágazatokban együttesen 82,9, a beruházási javakat gyártókban 16,2, a fogyasztási cikkeket gyártókban 39,4 százalékkal nőttek az árak.

Az ipari exportértékesítési árak 23,4 százalékkal magasabbak voltak, ezen belül a 96 százalékos súlyt képviselő feldolgozóiparban 21,6, a 3,8 százalékos súlyú energiaiparban 59,0 százalékos volt a drágulás.