Gyurcsány: minél messzebb vagyok a kormánytól annál jobb!
"A válsággal való küzdelem stabil kormánytöbbséget, új miniszterelnököt igényel, mindezt a lehető legkisebb időveszteséggel. Ezért kezdeményeztem új kormány megalakítását. Bízom abban, hogy így arra is több esély van, hogy az ország elfogadjon olyan intézkedéseket és programokat is, amelyek elengedhetetlenek az egyre mélyülő válságban" - írta blogjában Gyurcsány Ferenc.
A távozó kormányfő úgy érzi, hogy a pártelnökség kérdése nehezen megoldható dilemmává vált a napokban. "Egyik oldalról világos, hogy az új kormány támogatásának feltételei javulnak, ha távolabb kerülök tőle. Másfelől meglehetősen sokan vannak, a Magyar Szocialista Párt tagjai, helyi vezetői, és a szociálliberális értelmiség jelentékeny része is, akik számomra is meglepő erővel marasztalnak, akik eddig is nagy támogatást adtak mindahhoz, amit csináltam" - nosztalgiázik a miniszterelnök a bejegyzésben. Gyurcsány - saját szavaival - attól tart, hogy sok embernek okoz csalódást távozásával.
"Végül azt gondoltam, és ma is azt gondolom, hogy a kormányzás, a kormányzás stabilitása és hitelessége a legfontosabb érv. A baloldalt sokféleképpen tudom szolgálni, ennek ezernyi módja van. És így is fogok tenni!" - írta.