BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Átláthatóbb lesz a költségvetés

VG-ÖSSZEFOGLALÓ | Adott a lehetőség, hogy Magyarországon gyorsabban épüljön vissza a gazdasági növekedés, mint másutt – jelentette ki a Figyelőnek adott interjúban Varga Mihály pénzügyminiszter. Kiemelte, hogy a törlesztési program, az adóintézkedések és a munkahelyvédelmi programok is hatékonynak bizonyultak.

A munkahelyteremtés kapcsán kifejtette: „Nem az a cél, hogy

a közszféra kereteiben történjen a munkahelyek visszaépítése, de ez nem zárja ki, hogy azoknál az állami intézményeknél és vállalatoknál, amelyekben a válság előtt munkaerőhiány volt, megpróbáljuk a megnövekedett munkanélküliséget átvezetni, ezzel csökkenteni.” A pénzügyminiszter azzal kalkulál, hogy a statisztikai mélypont áprilisra esik, májusban és júniusban pedig egyre érezhetőbb lesz a kilábalás, a gazdaság talpra állása. „Ezért azzal tervezünk, hogy a kiesett két hónap és a fokozatos visszaállás miatt 3 százalékos visszaesés lesz az idén” – jelentette ki.

Varga Mihály ismertette, hogy a jövő évi, azaz a gazdaságvédelmi költségvetés egyik pillére a háromezermilliárd forintos egészségbiztosítási és járvány elleni védekezési, a másik a 2550 milliárd forintos gazdaságvédelmi alap, de jelentős a GDP fél százalékát kitevő, 270 milliárd forintos központi tartalék is. A folytatódó állami beruházások közül kiemelte a Budapest–Belgrád vasútvonalat és a két új paksi atomblokkot, a programokból a Magyar falu, az Egészséges Budapest és a megyei jogú városokat támogató Modern városok programot.

Varga Mihály a 750 milliárd eurós uniós mentőcsomag kapcsán úgy vélekedett, furcsa logika működik Brüsszelben, mivel úgy tűnik, hogy a szegényebb országok kárára csoportosítják át a forrásokat a tehetősebb országok javára. Lehet, hogy lesz francia, olasz, spanyol pénzeső, de a kelet-közép-európai országok megint a sor végére kerülhetnek.

Varga Mihály: májusban és júniusban már egyre jobban lehet érezni a kilábalást

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.