A Cedok még kivár
Bár nem vetette el a magyarországi megjelenésre vonatkozó szándékát a cseh Cedok utazási vállalkozás, erre a jövő évig még várni kell. Magyar leányvállalatát, a Cedok Hungary Kft.-t ugyan megalapította teljes körű utazási irodai tevékenységgel, a cég tényleges utazásszervezői tevékenységet még nem folytat.
Mint Farkas Attila, a Cedok képviselője - aki egyben a szintén cseh Travel Service magyarországi cégének munkáját is irányítja - érdeklődésünkre elmondta: a Cedok cseh tulajdonosai jelenleg a szlovák és a lengyel piaci pozíció megerősítését helyezték előtérbe. Szlovákiában ugyanis jól ismert a Cedok, a lengyel piac pedig ígéretesebbnek tűnik, mint a magyar. A jobb gazdasági mutatók és a földrajzi közelség is inkább e két ország mellett szól.
Az eredeti tervek szerint a Cedok charterutak szervezőjeként jelenne meg a magyar piacon, s ehhez a repülős hátteret a Travel Service biztosítaná. A cég nyáron a kedvelt dél-európai és észak-afrikai üdülőhelyekre kínálna programokat, míg a téli szezonban egzotikus charterutakat szerveznének. Farkas Attila úgy véli, a Cedok megjelenése nem jelentene agresszív terjeszkedő üzletpolitikát, inkább lépésről lépésre kívánnak majd teret nyerni a magyar piacon. (LI)


