BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Félpercesek

Versnap a szentendrei HÉV-végállomásnál

Holnap 10 és 19 óra között verseskötetek kiállítása, vására, továbbá verskoncertek és költők felolvasásai várják a líra barátait Szentendrén, a BKV Rt. városi tömegközlekedési múzeumában, a HÉV-végállomás mellett, régi villamosok és HÉV-szerelvények között. A kapunyitás után 11 és 12 óra között a Kaláka együttes és Gryllus Vilmos ad koncertet gyerekeknek, majd Tarján Tamás beszélget néhány költővel. 13 és 14 óra között a Sebő Együttes műsora halható Rejtelmek címmel, majd ismét költők lesznek a színpadon. 15 és 16 óra között a Helikon Hangzó című sorozat első, nemrég megjelent kötetét mutatja be a Kaláka együttes és Kányádi Sándor. Utána ismét költők hallhatók, 17-től 19 óráig pedig a Merlin Kommandó ad műsort. (Versnap Szentendrén, a HÉV-végállomás mellett, a rendezvényre egész napos belépőjegy a helyszínen kapható, információ: www.kalaka.hu, a kiállított verseskötetek nagy kedvezményekkel vásárolhatók meg a helyszínen.)

Mit ír az író, ha magyar?

Spiró György legújabb darabját, a Koccanást nagy sikerrel játssza a Katona József Színház, s általában elmondható: ő az egyetlen kortárs magyar író, aki kitartóan próbálkozik azzal, hogy színpadi művekben adja vissza a saját korunkat. A Mit ír az ember, ha magyar című kötetében a legutóbbi tíz esztendőben született tanulmányaiban is aktuális, őt izgató kérdésekre reagál. Az elején a Sorstalanságról olvashatunk egy eleven, élvezetes esszét, amelyet szinte fal az ember, aztán, néhány oldallal később elképedve fedezi föl: ez az írás 1983-ban született. Igaz, ekkor már eszünkbe juthat: bizony, tényleg Spiró György volt az, aki már akkoriban is megírta, milyen különleges regény ez. Aztán következik több, későbbi tanulmány Kertész Imréről, vagy éppen Kardos G. Györgyről és más írókról - mind eleven portré Spiró Györgyről is. Sokszor finom humorral átszőtt, élményszerű, személyes hangú, élvezetes írások ezek. Szerzőjük rendkívül okos ember, akinek érdekesek a gondolatai, ráadásul ezeket még élvezetesen meg is tudja írni. (Spiró György: Mit ír az ember, ha magyar Ab Ovo Kiadó, Budapest, 2003, 227 oldal)

Michelangelo Dávidja fotókon

Firenze szimbóluma most 42 fotón csodálható meg Budapesten, a Magyar Kultúra Alapítvány Házában, ahol Aurelio Amendola fényképein nézegethetjük a híres szobrot. Michelangelo 5,2 méter magas Dávidja Firenze kihagyhatatlan látványossága. A Galleria dell'Accademiában lévő műalkotást egy ideje védőpajzs takarja, mivel 1991-ben egy olasz munkanélküli vandál módon letörte Dávid bal lábának egyik ujját. Aurelio Amendola a művészeti alkotások fotografálására szakosodott, sikerrel. 1994-ben például az Egy pillantás Michelangelóra című kötetéért megkapta a Goldoni Oscar-díjat. (Aurelio Amendola fotókiállítása Michelangelo Dávid szobráról a Magyar Kultúra Alapítvány Házában tekinthető meg. I. kerület, Szentháromság tér 6.)

Svéd ékszertervezők tárlata

Különleges kiállítás látogatható mától április 30-ig a Svédületes! svéd-magyar randevú 2004 elnevezésű, egész éves programsorozat keretében a MEO-Kortárs Művészeti Gyűjteményben. Beyond Adornment (A díszeken túl) címmel Svédországban élő és dolgozó fiatal ékszertervező művészek munkái tekinthetők meg, amelyek a díszítés témáját, valamit az ékszer mai funkcióját és szerepét próbálják minél sokoldalúbban, bizonyos esetekben a provokáció szándékától sem mentesen bemutatni. Ezen tárgyak, fényképek és ékszerek sokszor megkérdőjelezik a hagyományos ékszerművészetet, az öltözködés, a díszítés szokásos útjait, alkotóik gyakran humoros ötletekkel rukkolnak elő. A kiállítás kiegészítő programjaként tíz kortárs skandináv videoművész munkái tekinthetők meg, április 4-én 14 órakor pedig nyilvános előadásra és a kiállítás bemutatására várják az érdeklődőket. (Beyond Adornment - A díszeken túl - MEO Kortárs Művészeti Gyűjtemény, nyitva április 30-ig, keddtől vasárnapig 11 és 18, pénteken 11 és 22 óra között. www.sveduletes.se és www.meo.org.hu IV. kerület, József Attila u. 4-6.)

Countryfesztivál és roma tavasz

Ma este 20 órától a Kentucky Home Boys lép fel a Fonó Budai Zeneházban, a tegnap kezdődött countryfesztivál második napján. Az együttes 1993-ban alakult, tagjai több németországi és ausztriai fesztiválon mutatkoztak be sikerrel, a Magyar Rádió élő koncertfelvételt készített velük 1995-ben, egy évvel korábban CD-jük jelent meg. Utánuk a Kentucky Pub-Lix zenekar hallható ma este, ez a csapat 1998 őszén alakult Kecskeméten, hagyományos, akusztikus hangszerekkel, angol és magyar nyelvű dalokkal, többszólamú énekkel, vidám, virtuóz előadással szórakoztatja közönségét. Holnap, szombat este pedig a Parno Graszt, a Besh o droM és az Amaro Suno lép fel a Fonóban. Mindhárom zenekar másféleképpen merít a színes roma zenei hagyományból. A Parno Graszt friss második lemezéről játssza el a legjobb dalokat, a Besh o droM ismét fergeteges hangulatba oltja a balkáni cigány motívumokat. Az Amaro Suno pedig a hazai roma folklórt délszláv és görög zenei elemekkel fűszerezi. (Április 2-án 20 órától country-, 3-án romaest a Fonó Budai Zeneházban. XI. kerület, Sztregova u. 3., www.fono.hu, a ma esti belépők 1000, a holnapi jegyek 1500 forintba kerülnek.)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.