Létjogosult a lakáslízing
Különös, hogy amíg az autópiacon a lízing igen elterjedt, a lakáspiacon fehér hollónak számít nálunk - véli Tilk László Géza, az Ingatlanpiaci.info internetes adatbázis főszerkesztője. Mint írja, amíg Magyarországon az embereknek tömegesen akár 5-6 autója is lehet élete során, ugyanez lakásra nem áll fenn. Az autópiac gyorsabban pörög, ki-sebb ideig van kint a pénz valakinél, és így kisebb a kockázata annak, hogy ez a sajátos hitel bedől.
Az is jól érzékelhető, hogy az ilyen konstrukció esetén is el kell dönteni, "ki fizeti a révészt", azaz ki fizeti ki az ingatlanfejlesztőket, akik létrehozták az új lakást, avagy az eladót, aki eladja a használt lakását. Nyilván csak az tudja kifizetni az ingatlanfejlesztőt avagy az eladót, akinek pénze van. Ezzel a gondolatsorral el is jutottunk a helyzet kulcsához, azaz a hitelezőkhöz. Az, hogy van-e lízinglehetőség és az a többihez hasonlítva megéri-e a vevőknek, az befektetők és a pénzpolitika függvénye - érvelt a szakértő.
A pénzintézetek az ott elhelyezett megtakarításokból folyósítják a hiteleket kamatra. Ennek az ügyletsornak pedig biztonságosnak kell lenni, és hozamot kell produkálnia, méghozzá az összes többi lehetőséghez viszonyítva. Amíg Magyarországon érzékelhetően magasabb a jegybanki kamat, mint a Lajtán túl, addig az ilyen konstrukcióknak megvan az esélye, ugyanis a tőke oda áramlik, ahol "szaporodni tud". És amikor már minden autót és tartós fogyasztási cikket eladtak egy-egy területre nézve, akkor kívánatossá válik más árucikk bevonása is a folyamatba.
A lakáslízingnek a fenti okoskodás alapján tehát megvan a létjogosultsága. Ha ugyanis az állami lakáspolitika vállalja a kezdő részletet, azaz löketet ad a dolgoknak, úgy ez a terület is kívánatos lehet a befektetők számára, azaz fent lehet tartani az újlakás-piac dinamizmusát, ugyanis a népességi viszonyokra tekintve Magyarországon megvan a társadalmi igény az évi 35-40 ezer új lakásra. A használt lakások eladói nem tudják tartósan magasabban tartani az árakat, mint az az új lakások piacán kialakult. Hiszen ki az a bolond, aki közel azonos áron egy lelakott lakást vesz, ha újat is vehet?
A lízing ráadásul az üzleti etika szempontjából is tisztább konstrukció, mint a jelzáloghitel. Addig lehet lakni a lízingelt lakásban, amíg fizetik a lízingdíjat. A hitel "bebukásánál" nincs árverés és nincs vagyonból kiforgatás. A pénz- és vagyonkezelő egyszerűen másnak adja újra lízingbe a lakást.
Úgy tűnik, hogy a jelzálog-hitelezés konkurens üzleti formáját üdvözölhetjük a lakáslízingben. A kérdés persze az, hogy az ilyen tranzakciókhoz az állam honnan keríti elő a forrásokat. A jelzálog-hitelezés esetén ugyanis az államnak a kamattámogatás címén kell a zsebébe nyúlnia. Vajon a lízing valamilyen támogatása nem hozna-e esetleg jobb eredményt? Miből származhat erre fedezet? Mert ha származhat, úgy bizony az működik is. Ez pedig számítható - véli Tilk László Géza.
