Az elmúlt év utolsó óráiban megszületett a kompromisszumos egyezség az orosz Gazprom idei fehéroroszországi gázeladásának a feltételeiről. Nem kellett tehát korábbi fenyegetését beváltania, azaz nem állította le fehéroroszországi gázexportját, s nem kell Németországnak, Lengyelországnak és Litvániának attól tartania, hogy nem jut el hozzá a fenti vevő területén keresztül szállított orosz földgáz. A múlt év elején európai gázimportzavarhoz vezetett, hogy az orosz társaság és ukrán partnere nem állapodott meg időre az energiahordozó áráról. Az európai gázfelhasználás negyede származik orosz forrásból, Magyarországon ez az arány 70 százalék.A szilveszter éjjelén született hosszú távú szerződés szerint Fehéroroszország az idén 100 dollárt fizet ezer köbméter orosz gázért, kétszer annyit, mint tavaly. A Gazprom ezzel egyrészt öt dollárt engedett, másrészt belement abba is, hogy az európai szintű átlagárat csak lépcsőzetesen, több évre elosztva érvényesíti vevőjénél. A megállapodásnak volt egy másik fontos összetevője is, a fizetés módja, amely beleillik a Gazprom európai terjeszkedési terveibe. A vevő a 100 dollárból csak 70-et fog pénzzel kiegyenlíteni, a fennmaradó 30 fejében fokozatosan apró hányadokat enged át a szállítónak a Beltranszgaz nemzeti gázvezetéki társaságból. Így 2011-re a Gazpromé lesz a Beltranszgaz fele. VG