BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Levegőhöz jutottak az építők

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A meglepően jó számok mögött részben technikai hatások állhattak

Kiugró júniust tudhat maga mögött a hazai építőipar. A hatodik hónapban három és fél éve nem látott – 15,9 százalékos – emelkedést mutatott a szegmens termelése.

Sajnos ezt részben technikai hatások – az alacsony viszonyítási alap, illetve a júliusi áfaemelés – okozhatták. Valódi fellendülés csak a nagyrészt az EU által finanszírozott állami infrastruktúra-bővítő beruházások terén látható.

Ez azonban önmagában még nem tudja kilendíteni a holtpontról a szektort.

A mostani emelkedés nem azonnal hat a lakáspiacra, és szakértők szerint nem is tükrözi az igazi tendenciákat. A fejlesztők egyáltalán nem gyorsítják nagyobb projektjeiket, inkább igyekeznek megszabadulni felhalmozott eladatlan lakásaiktól.

Az építőipari szektorból már érkeznek kedvező hírek is: a vártnál jobb eredményeket ért el a Wienerberger építőanyag-gyártó vállalat az első fél évben, ám veszteségei még így is tetemesek.

További részletek a holnapi Világgazdaságban!

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.