BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Google után itt a Goojje

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A Google-botrány kirobbanását követően egy hasonmás jelentkezett a kínai keresőpiacon, ami egyrészt konkurálna a kereső óriással, másrészt marasztalja.

A Goojje a Henan kínai üzleti lap szerint január 14-én kezdte meg működését. Az elnevezés többszörös szójátékot takar, hiszen a "jje" hangzó nővért jelent, míg a Google "gle" szótagjának jelentése báty - írja a Reuters.

A Goojje keresési és közösségi szolgáltatásokat nyújt, kezdőlapja a Google-éhoz hasonló, emblémája pedig a Google és a legnépszerűbb kínai kereső, a Baidu logójának kombinációjának tűnik.

"A nővér boldog volt, amikor a báty úgy döntött, hogy mégsem hagyja el Kínát" – olvasható a "kistestvér" weboldalán a szöveg, ami egyértelműen jelzi, hogy az új kereső örömmel fogadja, hogy a korábban felvetett lehetőséggel ellentétben egyelőre nem hagyja el a kommunista országot. A Goojje keresései kissé más találatokat eredményeznek, mint a Google és a Baidu használatakor talált weblapok, viszont a jelek szerint az új kereső is a kínai állam akarata szerint alkalmazza a cenzúrát.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.