Cégvilág

Ismét korrupciós botrány a Siemens körül

A Siemens konszernt újabb korrupciós eset rázta meg. A Financial Times Deutschland (FTD) értesülése szerint Kuvaitban történt vesztegetési kísérletek miatt a müncheni ügyészség őrizetbe vette a német cég legalább két menedzserét.

Az FTD úgy tudja, hogy az ügy kapcsán két menedzsert már őrizetbe vettek, egy harmadik ellen pedig elfogatóparancsot adtak ki Kuvaitban. Barbara Stockinger főügyész megerősítette, hogy újabb nyomozati eljárás folyik a Siemensnél és ehhez kapcsolódóan letartóztatásokra is sor került, de a konszern nem nyilatkozott, mondván: folyamatban lévő eljárást nem kommentálnak.

A Siemenstől saját bevallása szerint 2000 és 2006 között 1,4 milliárd euró szivárgott el kétes csatornákon keresztül. A német óriásvállalat korrupciós ügye évek óta tart, de a cég azt remélte, hogy 2008-ban lezárhatta ezt a korszakot azzal, hogy 1 milliárd euró összegű bírság megfizetésére kötelezte magát az európai és amerikai hatóságok részére. Ennek ellenére Kuvaitban újabb vádak merültek fel a vállalat ellen.

A Siemens jelentős befektetéseket hajt végre az Öbölbeli országban. Tavaly az ország energia- és vízgazdálkodási minisztériuma több rendelést adott a cégnek két üzem létesítésére és meglévő üzemek felszerelésére. A lap úgy tudja, hogy 2011 elején a Siemens menedzserei magas rangú minisztériumi illetékesek megvesztegetéséről állapodtak meg azért, hogy további megrendelésekhez jussanak. Siemenses körök szerint viszont ebben az esetben nem folyt el pénz, annak ellenére, hogy Kuvaitban rendkívül elterjedt a korrupció, megvesztegetések az állami hivatalokban és az emír családjában is előfordulnak.

 

Kuvait kenőpénz Siemens megvesztegetés korrupció
Kapcsolódó cikkek