Cégvilág

Itthon kevesebb benzint adott el a Mol - Íme, az eredmények

A Mol Csoport 152,1 milliárd forint nettó eredményt ért el 2011-ben, szemben az egy évvel korábbi 104 milliárd forinttal, a társaság nettó árbevétele egy év alatt 24 százalékkal, 5.341 milliárd forintra emelkedett.

A pénteken közzétett konszolidált, nemzetközi számviteli elvek (IFRS) alapján készült tőzsdei gyorsjelentés szerint a csoport tavaly a negyedik negyedévet 31 milliárd forint veszteséggel zárta, míg a harmadik negyedévben 36,4 milliárd forint nettó eredményt ért el: az első három negyedévben a nyereség 183 milliárd forint volt, 170 százalékkal több mint 2010 hasonló időszakában. Az elemzők a negyedik negyedévben 44 milliárd forint nettó eredményt vártak. Az egy részvényre jutó eredmény 1.747 forint volt 2011-ben, ami 42 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál.

A közlemény idézi Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgatót, aki eredményekről elmondta, teljesítményüket negatívan befolyásolták a vártnál nehezebb üzleti körülmények a downstream üzletágban, a makrogazdasági és szabályozói környezet, illetve a szíriai események is. Annak érdekében, hogy a Mol az upstream növekedést a jövőben is biztosítsa, felgyorsítják beruházási programjaikat, s nagyobb hangsúlyt helyeznek Oroszországra, Kazahsztánra és Irak Kurdisztáni Régiójára. Emellett folytatják a munkát a közép-kelet-európai régióban is, kiaknázva a társaság több évtizedes tapasztalatát. Hozzátette, bár a downstream szegmens gyenge eredményt hozott, javulásra számítanak és továbbra is terveznek néhány szelektív beruházást ezen a területen.

Az upstream szegmens speciális tételek nélküli üzleti eredménye 16 százalékkal 330 milliárd forintra emelkedett, így továbbra is a növekedés motorja maradt. A szegmens eredményét javította a magasabb szénhidrogén ár és a megnövekedett nemzetközi szénhidrogén-termelés. A magyar termelés után fizetett bányajáradék összege 14 százalékkal, 102 milliárd forintra nőtt a magasabb járadékkulcs és emelkedő szénhidrogén árak miatt.

A downstream szegmens speciális tételek nélküli üzleti vesztesége 2 milliárd forint volt tavaly, a nyomott üzletági környezet, illetve a horvátországi finomítói leállások miatt. A feldolgozás-kereskedelem szegmens újrabeszerzési árakkal becsült „tiszta” üzleti vesztesége 21 milliárd forintot tett ki, ugyanakkor a szegmens a horvát INA nélkül 50 milliárd profitot ért el.

Magyarországon a Mol benzin-értékesítése csökkent a gyorsjelentés szerint rendkívül magas üzemanyagárak következtében, míg a dízel és az autógáz eladás nőtt, összhangban az vezérelte gazdasági növekedéssel. A kiskereskedelmi üzemanyag-értékesítés mennyisége közel változatlan maradt - 1 százalékkal csökkent -, míg a Mol piaci részesedése 36,4 százalékra nőtt. A csoport teljes motorüzemanyag-értékesítése 4 százalékkal nőtt éves szinten, így a piaci részesedése 20 százalékról, 21 százalékra emelkedett a kelet-közép-európai régióban, összhangban a stratégiai célokkal.

 

benzin nyereség árbevétel értékesítés Mol Mol Csoport
Kapcsolódó cikkek