BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem lájkolják eléggé a cégek a Facebookot és társait

A nagyvállalatok több mint negyede tervezi, hogy egy éven belül mobil eszközökre is alkalmassá teszi a honlapját – derült ki a Budapesti Corvinus Egyetem Információs Erőforrás Menedzsment Kutatóközpontja és az IFUA Horváth & Partners felméréséből, amelyet a Magyarországi Vezető Informatikusok Szövetsége támogatott.

Ez azt jelenti, hogy megduplázódik azon cégek száma, amelyek a mobilinternetre is gondot fordítanak, jelenleg ugyanis az ilyen szervezetek aránya nagyjából 25 százalék a válaszadók között. Utóbbiak több mint fele az 500 legnagyobb magyar vállalat közé tartozik.

„A cégek azt remélik, hogy a mindinkább elterjedő okostelefonok új rétegeket kapcsolnak be az internet világába” ­– kommentálja az eredményt Kádas Antal, az IFUA Horváth & Partners szakértője. Úgy tapasztalja, hogy általában egyre több cég használja tudatosan az internetet.

Ezt igazolja a kutatásnak az az eredménye is, hogy a nagy szervezetek több mint fele foglalkozik már keresőoptimalizálással - vagyis azzal, hogy megfelelő kulcsszavak esetén a honlapja a találatok elejére kerüljön -, s további 10 százalék kívánja megtenni ezt egy éven belül. Szintén a tudatos használat erősödését mutatja, hogy a jelenlegi 45 százalékon felül további 15 százalék kíván önkiszolgáló felületet biztosítani a honlapján az ügyfeleinek.

A közösségi médiában vezet a Facebook használata (47 százalék), jelentősen lemaradva kullog mögötte a LinkedIn (17 százalék) és a Twitter (11 százalék). (Az iwiw-ről nincs adat.) Ám csak a cégek ötöde kommunikál naponta a közösségi médiában, s további tizede teszi meg ezt legalább hetente. Márpedig az ennél ritkább megszólalás ezen a csatornán hatástalan.

„A cégek nagy része inkább csak kipipálja ezt a feladatot, olyasfajta megfontolásból, hogy ha a konkurencia fent van a Facebookon, akkor nekik is fent kell lenni. Arra már kevésbé törekszenek, hogy a jelenlét valós hozzáadott értéket adjon” – mutat rá az IFUA szakértője. S ahol mégis törődnek azzal, hogy valóban hasznos legyen a megjelenés, ott is inkább csak marketing célra alkalmazzák az oldalt. Így aztán csak elvétve történik meg, hogy egy cég valós szolgáltatást próbáljon nyújtani a Facebookon.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.