BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megnyílik az első balatoni bevásárlóközpont

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Siófokon többszöri csúszás után, június 21-én mindenképpen megnyílik a Sió Pláza – jelentette be Somogyi Csaba, a fejlesztő Erste Ingatlan Kft. ügyvezetője. A Balaton Coop Zrt.-vel partnerségben az egykori Sió áruház helyén megvalósított ötmilliárd forintos beruházással egy 17 ezer négyzetméteres összterületű épületet hoztak létre 8 500 négyzetméter kiadható területtel.

A vezető elmondta, hogy az ingatlan 2010-ben, a válság kellős közepén került a társasághoz, azt megelőzően két évig egy körbe kerített gödör állt a korábban lebontott kiskreskedelmi egység helyén. Az állapotok azonban kezdtek elviselhetetlenek lenni, így a cég és az önkormányzat közösen határozta el, hogy belevágnak a városközpont képét is nagyban átformáló üzletközpont fejlesztésébe. Az elképzelés szerint Siófok széttagolt butiksora helyett egy kisváros belvárosi áruházát szerették volna létrehozni. A korábban elfogadott terveket átalakították, az unalmasnak vélt koncepció helyett újdonságot, egy meghökkentő épületet terveztek. A pláza megjelenése a jelek szerint beváltotta a hozzá fűzött reményeket, ugyanis az épület tavaly egy nemzetközi építészeti kiadvány rangsora alapján bekerült a világ 400 legjobb, 2009–2012 között átadott ingatlanjai közé.

Csókás Katalin, a Sió Pláza bérbeadását végző GVA Robertson ingatlanügynökség vezető tanácsadója arról beszélt, hogy a fejlesztés hiánypótló a balatoni piacon, ugyanis kiskereskedelmi parkok, az üzletsorok és a sétáló utcák mellett klasszikus bevásárlóközpont még nincs a tó partján. A bevásárlóközpontban több olyan országosan ismert márka is megjelenik bérlőként, mint a H&M, a Deichmann, az Alexandra, a Coop, a J.Press vagy éppen a DM, a szórakoztató egységeket kínáló emeletre pedig az ország legmodernebb háromdimenziós moziját telepíti a Sony két teremben. Ezzel a technológiával pedig nemcsak filmeket láthatnak 3D-ben a vendégek, hanem sporteseményeket és koncerteket is élvezhetnek élőben. A fejlesztésben továbbá egy 200 férőhelyes mélygarázs is helyet kapott. A szakember a bérleti díjakról konkrétan nem nyilatkozott, ugyanis azt minden esetben külön megállapodások alapján kalkulálják ki. A pláza kiadottsága jelenleg 70-80 százalék közé tehető, de az – ahogy mondta – most is napról napra változik.

Az ingatlan-tanácsadó és a fejlesztő szerint azért is várnak sikert a Sió Plázától, mert Siófokon és vonzáskörzetében mintegy 105 ezer ember él, a nyári időszakban pedig további 100 ezer ember fordul meg a környéken. A tervek szerint a ház szolgáltatásai a szezonon kívül is elegendő vonzerőt jelentenek majd, így a város nem csak nyáron lehet majd a figyelem középpontjában. n A. P.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.