BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A nagyok még bírják, de a kiskereskedők már nem

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

A kiskereskedelmi forgalom közel felét az élelmiszerek, élelmiszer-jellegű termékek teszik ki. Évek óta egyre kevesebbet költenek az emberek ruhára, cipőre, bútorra, háztartási cikkekre, építőanyagokra, vegyes iparcikkekre és szolgáltatásokra a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint. Bár a pénz főként az élelmiszerekre fordítódik, a forgalom ezen a területen is csökken, különösen a kisebb üzletek sínylik meg a vásárlóerő gyengülését.

– Határozottan érezhető, hogy az embereknek kevesebb a pénzük – állítja a késő éjszakáig nyitva tartó szekszárdi kisbolt tulajdonosa. – Igyekszünk a választékot maximálisan az igényekhez igazítani, és árat is csak akkor emelünk, ha nagyon muszáj, a forgalom mégis folyamatosan csökken. Ahogy a hónap elejétől a vége felé haladunk egyre kevesebb a vásárló, huszadika után már szinte csak az alapélelmiszereket veszik meg az emberek.

A kereskedők tapasztalata összecseng az adatokkal, nevezetesen azzal, hogy évek óta csökken a kiskereskedők forgalma, és ennek következményeként az üzletek száma. A KSH adatai szerint 2010 végén 4035 kiskereskedelmi egység volt Tolnában, egy évvel később azonban már csak 4005.

– Túl vagyunk az év felén, és az eddigiek alapján Tolna megyében stagnál, illetve bizonyos területeken csökken a kiskereskedők forgalma – mondja dr. Fischer Sándor, a KISOSZ (Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége) Tolna megyei ügyvezetője, a szervezet országos társelnöke. – A nagyobb üzletek egy része még tartja magát, de a kicsi, családi vállalkozásban fenntartott „egyszemélyes” boltok közül egyre többen adják fel a küzdelmet.


Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.