Cégvilág

300 dolgozótól megválik a hazai cég - Két üzemet bezárnak

A termelést áttelepítve az eddigi négy üzeméből kettőt bezár, és csökkenti dolgozóinak létszámát a Vas és Zala megyében prémium autómárkák üléshuzatait gyártó Car-Inside Kft. - közölte pénteken az MTI érdeklődésére a társaság ügyvezetője.

Csillag Balázs július elején még arról számolt be, hogy Lentiben csoportos létszámleépítés keretében 142 embert bocsátanak el augusztusban. Mostani közlése szerint azonban a tulajdonos, a németországi bejegyzésű Prevent konszern úgy döntött, hogy szeptember végéig bezárja a Lentiben és a Jánosházán lévő üzemet, a termelést az áttelepülést vállaló dolgozókkal Körmenden és Nagykanizsán folytatja tovább.

A júliusban még négy településen 800 embert foglalkoztató cég létszáma szeptember végére a két városban összesen 500-ra csökken a racionalizálás következtében.

Az ügyvezető kifejtette: mindenkinek tudnának munkát biztosítani, de a most Lentiben foglalkoztatott 150 dolgozó fele vállalta csak az ingázást, a többiektől végkielégítéssel válnak meg. Jánosházán 82 embert érint az áttelepítés, de az eddig cégközpontként is működő településen egyes funkciók külső cégbe történő kiszervezésével további 40-50 embernek marad feladata.

A Zalai Hírlap pénteken arról számolt be, hogy a Lentiből érkező dolgozók miatt leépítésekre került sor a nagykanizsai üzemben, de Csillag Balázs ennek kapcsán azt mondta: a kiszolgáló személyzetből mondtak fel 21 munkavállalónak a racionalizálás miatt, Lentiből azonban 33 varrómunkás érkezik, tehát a termelést erősítik. Nagyjából 340 dolgozó marad továbbra is a dél-zalai városban.

A bezárásra ítélt két üzemből a termelés áttelepítése a jövő héten indul, és szeptember végére kívánják lezárni a folyamatot. Az átszervezés újabb munkavállalók leépítését is jelenti, de a várható 500 fős létszámtól már stabil működést és pozitív eredményt vár a társaság.

Az MTI információja szerint a németországi központú, de bosznia-hercegovinai tulajdonú Prevent konszern egyebek mellett a BMW M5-ös és M7-es típusaihoz gyárt üléshuzatokat Magyarországon. Az itteni üzemek a múlt évet veszteséggel zárták, jövőre azonban már nyereségre számítanak, miután az eddig ráfizetéses tevékenységeket bosznia-hercegovinai és romániai üzemekbe telepítették át.

gyárbezárás létszámcsökkentés leépítés
Kapcsolódó cikkek