Cégvilág

Gyógyulgat a Yahoo?

Bár nem túl fényesek a Yahoo kilátásai, a vállalat vártnál jobb negyedik negyedéves számait kedvezően fogadta a piac.

A vártnál jobb teljesítményről számolt be hétfőn zárás után közzétett utolsó negyedéves gyorsjelentésében a Yahoo. A világ második legnépszerűbb internetes keresőjét működtető társaság az október és szeptember közötti három hónapban 1,22 milliárd dolláros árbevétel mellett 190 milliós üzemi és 272 milliós adózott nyereséget könyvelhetett el. Mindez azt jelenti, hogy a forgalom 4 százalékkal meghaladta a 2011 hasonló időszakában realizáltat, a profit azonban (mind üzleti, mind nettó soron) elmaradt attól.

A nyereség hanyatlása ugyanakkor a befektetőket nem keserítette el, hiszen az elemzők kisebb mértékű árbevétel-gyarapodást, és nagyobb profitcsökkenést vártak. A Bloomberg konszenzusa 1,21 milliárdos forgalom mellett részvényenként 28 centes adózott eredményt valószínűsített, utóbbi esetében viszont a tényadat 32 cent volt.

Az év egészét tekintve a Yahoo 2 százalékkal 4,47 milliárd dollárra növelte árbevételét, míg adózott nyeresége majd négyszeresére, 3,95 milliárd dollárra ugrott. Ez utóbbiban azonban komoly szerepet játszott egy egyszeri tétel, a társaság ugyanis a harmadik negyedévben túladott az Alibaba kínai internetes vállalat részvényeinek egy részén, ami majd 2,8 milliárddal dobta meg a profitot. A cég helyzetét ennek megfelelően jobban mutatja az üzemi eredmény alakulása, itt azonban már korántsem olyan fényes a kép: a nyereség majd 30 százalékkal 566 millió dollárra esett.

Nem túl jó hír a befektetőknek az sem, hogy a cégvezetés a vártnál alacsonyabb prognózist tett közzé a folyó negyedévre, és a 2013-as esztendő egészére is. A vállaltnál arra számítanak, hogy a január és március közötti három hónapban 1,07 és 1,1 milliárd között alakulhat a forgalom, miközben a Bloomberg konszenzusa 1,12 milliárdos árbevételt valószínűsített. Ráadásul a nyereség is tovább csökkenhet: az előrejelzésben szereplő 272 millió dollár majd 8 százalékos hanyatlást jelentene. A teljes évben a menedzsment 4,5-4,6 milliárd dolláros forgalommal számol, míg elemzők 4,59 milliárdot várnak.

A viszonylag gyenge kilátások ellenére azonban a piac jól fogadta a Yahoo gyorsjelentését. Bár tegnap még enyhén, 0,3 százalékkal esett a vállalat részvényeinek jegyzése, a gyorsjelentést követően, a zárás utáni kereskedésben azonban bő 3 százalékot ugrott az árfolyam.

 

vállalat kereső eredmény profit nyereség Yahoo
Kapcsolódó cikkek