BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újra jól fogynak a személyi számítógépek

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Változtatott második negyedéves eredmény-előrejelzésén a technológiai óriáscég, az Intel: 13,4-14 milliárd dollárra emelte a korábban 12,5-13,5 milliárd dolláros szintre várt bevételét – a bejelentés hatására a részvényárfolyam közel 6 százalékot ugrott felfelé.

A bevétel-növekedés mögött az áll, hogy világszerte új lendületet kapott a személyi számítógépek értékesítése, amely a táblagépek felfutása óta rohamosan csökkent.

A főként processzorokat és számítógépes alaplapokat gyártó technológiai óriáscég, az Intel megemelte második negyedéves bevétel-előrejelzését, amely így a korábban várt 12,5-13,5 milliárd dollár helyett a 13,4-14 milliárdos sávba került. Ezzel együtt emelkedett a teljes pénzügyi évre vonatkozó bevétel-várakozás és a várható profit aránya is.

„Az elmúlt időszak adatai alapján úgy tűnik, stabilizálódott, majd világszerte újra erősödni kezdett a kereslet a személyi számítógépek iránt egy viszonylag hosszú, két-három éves időszakot követően, amikor a fogyasztói piacon szinte kizárólag táblagépeket lehetett eladni” – emelte ki Peter Garnry, a Saxo Bank vezető részvénypiaci stratégája.

Lökést adhat a piacnak az a tény is, hogy a Microsoft már nem támogatja a Windows XP-t; ma a világon a számítógépek egynegyedén ez az operációs rendszer működik. Az új „Windows-ciklus” kezdete, illetve a táblagépek fogyasztói felfutását kísérő zuhanás után a vállalati piac stabilizálódása együttesen felfelé tolta a bevétel- és profitvárakozásokat, csakúgy, mint a Lenovo első negyedéves eredményében, amely a PC-k iránti keresletben 4 százalékos emelkedést jelzett.”

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.