BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A céges hitelek állománya már növekedni tudott tavaly

Megállni látszik a lakossági és vállalati hitelek állományának zsugorodása, sőt, utóbbiaknál már minimális mértékű emelkedés is bekövetkezett 2014-ben – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss statisztikai adataiból. A nem pénzügyi tevékenységet végző cégek hiteleinek állománya 6765,9 milliárd forintot ért el 2014 végén, amely nagyjából 80 milliárddal – 1,2 százalékkal – haladta meg az egy évvel korábbi mennyiségnek. A növekedésben persze komoly szerepe lehetett az MNB Növekedési Hitelprogramjának, amely a kis- és középvállalkozásokat juttatja a piacinál olcsóbb forráshoz.

A háztartásoknál viszont még tavaly is zsugorodott a kinn lévő hitelek mennyisége, igaz, már nem komoly mértékben: a december végi, 6727,8 milliárdos állomány 1,6 százalékkal maradt el a 2013 végitől. Figyelemre méltó ugyanakkor, hogy a lakáshitelek mennyisége tavaly már nem csökkent tovább, 3342 milliárd forintos mennyiség mellett gyakorlatilag szinten maradt. A háztartások betéteinél viszont – nem meglepő módon – kisebb mértékű csökkenés következett be 2014-ben. Az MNB által kimutatott állomány 6895,2 milliárd forintot ért el decemberben, amely 0,7 százalékkal kevesebb a bázisnál: ráadásul a mérséklődés mértéke csak azért ilyen kicsi, mert az utolsó hónapban (vélhetően az év végén szokásos magasabb jövedelmek miatt) 177 milliárdos növekmény mutatkozott az állományban. Mindenesetre azzal együtt, hogy a betétek jelentősen vesztettek vonzerejükből, mennyiségük mostanra stabilan meghaladja a hitelekét.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.