Cégvilág

Átadták „Az Év Tanyája” díjat

Hárman is átvehették „Az Év Tanyája” díjak egyikét a Földművelésügyi Minisztériumban. A díjjal azokat az egyéni tanyagazdaságokat ismerik el, amelyek jó mintául szolgálhatnak más tanyák számára.

Fodor András tanyagazda Az Év Tanyagazdasága 2017. díjat, Szász István tanyagazda Az Év Hagyományőrző Tanyája 2017. díjat és Bartolák Mária Az Év Tanyája 2017 Közönségdíjat kapott az idei évben elsőként megrendezett Az Év Tanyája 2017 díjátadó ünnepségen.

Az Év Tanyája díjjal azokat az egyéni tanyagazdaságokat ismerik el, amelyek jó mintául szolgálhatnak más tanyák számára - mondta Nagy István, az agrártárca parlamenti államtitkára a Földművelésügyi Minisztériumban.

A kezdeményezés célja egybegyűjteni és bemutatni Magyarország legjobb tanyáit, azok mintaértékű fejlesztéseit, illetve gazdálkodási szemléletét, gyakorlatát.

A magyar tanya népszerűsítésének további célja, hogy ezt a sajátos, magyar, ősi, szabad gazdálkodási életformát minél többen megismerjék és a lakhely választásakor minden korosztály, de legfőképp a fiatalok is számításba vegyék – emelte ki Nagy István.

„A tanya, a tanyavilág olyan érték amelynek megőrzéséért fenntartásáért mindent meg kell tennünk” – mondta Szakáli István Loránd agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár szakmai záróbeszédében. „A tavalyi év folyamán méltán emelkedett a Hungarikum Bizottság döntése alapján a hungarikumok közé a tanya, mint speciális gazdasági és létforma, így még nagyobb figyelem és törődés irányulhat az ott élőkre” – mondta a helyettes államtitkár.

Beszédében kiemelte, hogy a Földművelésügyi Minisztérium koordinálásával elkészül az eddigi legnagyobb tanyafelmérés és kutatás. A kutatás során kiderült, hogy Magyarországon közel százezer tanyán élnek életvitelszerűen és megközelítőleg kétszázezren választották ezt a létformát.

Idén hetedik alkalommal került meghirdetésre a nemzeti forrásból finanszírozott Tanyafejlesztési Program. Az évek során majd kétezer pályázatot támogattak összesen 8,3 milliárd forint értékben, mely egyrészt a tanyasi életformához tartozó infrastrukturális fejlesztésekhez, szolgáltatásokhoz, másrészt a tanyán élők mezőgazdasági és lakhatási célú fejlesztéséhez kapcsolódik.

 

FM Az Év Tanyája tánya
Kapcsolódó cikkek