BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Több száz program a színházak éjszakáján

Mintegy 200 programot, egyebek mellett nyílt próbákat, közönségtalálkozókat és kulisszajárásokat kínál a színházak éjszakája szeptember 22-én Budapesten – számolt be a távirati iroda. A rendezvényen 31 fővárosi színház várja a látogatókat, a programok között gyerekeknek szóló színház- és drámapedagógiai programok is szerepelnek – mondta el Szalay-Bobrovniczky Alexandra (képünkön), Budapest Főváros Önkormányzatának humán főpolgármester-helyettese a színházak éjszakáját bemutató keddi sajtótájékoztatón Budapesten. Komáromi György, a rendezvény projektvezetője kiemelte, hogy idén nemcsak a színházak mutatkoznak be, hanem fiataloknak, gyerekeknek szóló színház-pedagógiai programok is.

A rendezvény kínálatából kiemelte többek között az Ódry Színpad Rómeó és Júlia című előadását, a Karinthy Színház Piszkosak című koncertjét és a Radnóti Színház színészmesterség-foglalkozását. Hozzátette, hogy sok zenés program, kulisszajárások, felolvasószínház és improvizációk, valamint a TRIP hajón afterparti várja az érdeklődőket.

Idén is lesznek városséták az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, valamint a KÉK – Kortárs Építészeti Központ szervezésében. Akadálymentes programokkal is készülnek a rendezvényre. Az idei színházak éjszakájának középpontjában a dráma- és színház-pedagógia áll, amely sok színháznak szívügye – hangsúlyozta Mácsai Pál, az Örkény István Színház igazgatója, kiemelve: a dráma- és színház-pedagógia a gyerekek és fiatalok mellett immár a felnőttekhez is fordul. A színházak éjszakáján Köz-játék címmel felnőtteknek kínálnak színházi játékokat, emellett interaktív színházi játszóteret, beszélgetéseket és színháztörténeti sétát is tartanak majd az Örkény színfalai között.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.