N. L. N. | Paks II. beindításáig szükség van alacsony óraszámban termelő tartalék kapacitásra, üzembiztonsági tartalékra – indokolta a Mátrai Erőmű megvásárlását az Opus Global Nyrt.-től Palkovics László innovációs és technológiai miniszter. Az energiaforrások közül Magyarországon csak a szén áll rendelkezésre, ám az elégetése jelentős szén-dioxid-kibocsátással jár – az erőmű hatmillió tonna éves kibocsátása a teljes hazai kibocsátás több mint 10 százaléka. A szén-dioxid-kvóta ára a 2017-es 5-ről 25 euróra nőtt tonnánként. A Mátrai Erőmű ellátásbiztonsági szempontból is megkerülhetetlen, mivel a hazai villamosenergia-felhasználás 17,5 százalékát adja, a leállítása pedig emelné 33 százalékos importkitettségünket. Jelenleg öt lignites és két gázos blokk működik, amelyek évi 900 megawatt elektromos energiát állítanak elő. Az átalakítás során egy 500 megawattos, gázturbinás erőmű megépítését tervezik, emellett 31,5 megawattos hulladéktüzelési blokkot is létrehoznának. Az erőmű naperőműtelepét további 200 megawattal bővítenék, illetve az energiatartalékolás fejlesztésében is gondolkodnak – ennek nyomán zöldhidrogén előállítását tervezik, amely a tárolás mellett üzemanyagként is használható. Az átalakítás, az új erőművi kapacitások felépítése összesen 200-300 milliárd forint körüli költséggel jár, a beruházások jelentős része ugyanakkor uniós forrásból finanszírozható, a fennmaradó részt a hazai szén-dioxid-kvótákból finanszíroznák, ezért Palkovics László szerint a beruházások nem járnak majd áremelkedéssel.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.